Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Breznay József: Színnel, szívvel, szeretettel
*3reznay József Qfb&nnd, s$vwl, s&rdettel Kocsis Árpádné András Gizella életmű-kiállításának megnyitására Mikor megkaptam András Gizi kiállításának meghívóját és elolvastam a három szót, ami a kiállítás mottója, megdöbbentem, ugyanis ebben a világban ennyi jót ígérni egy kiállítás előszavában - meghívóban - majdnem azt mondhatnám, merészség. Amikor az ember egy országos lapban az egyik cikk bevezető címében azt olvassa, hogy a mai nap egy kritikus azt a szót, hogy „szép”, le se meri írni, és ez mutatja, hogy valamiféle nagy nyomás van, valami félelem, valamitől való félelem, ami miatt nem merik leírni, hogy szép. Pedig a szép az emberi életnek az alapköve. Nemcsak az emberi életnek, a növényvilágnak, egyáltalán az egész élővilágnak alapköve. A szép a természetbe beépített csoda, amit hogyha valakinek a szépérzéke tönkretesz és a művész is csak néha fedezi fel, amikor jó napja van, olyan beállítottságú, úgy is lehet mondani, hogy ihlete van, akkor fedezi fel azt az összhangot, azt a csodát, amit az isteni csodának, a teremtés csodájának nevezünk. Kocsis Árpádné Tehát az, hogy amit ez a három szó jelent, az azt jelenti, hogy a festőnő egész életében, sorsa a természetben, a természetes emberi kívánalmakkal, a szépséggel, a jósággal, igazsággal élt és ezt tartotta élete vezérfonalának. Ezt a képekről le lehet olvasni, a képek nagyon őszintén beszélnek arról a küzdelemről, amit ez a nagyon tehetséges festőnő átélt. Mondhatom, itt az első képekről vannak emlékek, ide tudott hozni olyan képeket, amik ezt a hatalmas tehetséget alátámasztják és megmutatják nekünk, és azt is megmutatják, hogy amikor szorongásban élt és nem tudott olyan intenzitással a festészetének élni, hogy ezt a nívót eléije, de éppen ezért vagyok itt, hogy őszintén beszéljünk. Mondhatom, hogy a lakásában most is találkoztam egy olyan remekművű arcképpel, amit nem mert kiállítani, mert a művész sajnos a saját munkáját nem mindig tudja megítélni, csak mikor valaki messziről meglátja a korjelző müvet, pedig csak egy kalapos ember. Ez olyan, hogy Új Hevesi Napló 67
