Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Édesapám III.
Az ózdi főjegyző elmenekült. Ózd nagyközség (mert akkor még az volt) képviselőtestülete összeült és egyhangúlag megválasztotta édesapámat Ózd vezető jegyzőjévé. Ez még a szovjet csapatok bevonulása előtt történt. így édesapám mint Ózd vezetője érte meg a nagy történelmi pillanatot, a háború végét és egy teljesen új kor kezdetét. Én is itt találkoztam az első... katonával (nem akarom leírni, milyen volt, mert hátha személyi jogokat sértek vele )Ez a katona azonnal emléket is kért tőlem. Elvitte az órámat. Ózdon is mindenki meg volt elégedve édesapám munkájával, egy kis csoport kivételével. De ez a kis csoport idővel olyan hatalom lett, hogy az történt, amit ő akart. Márpedig azt akarta, hogy a népszerű főjegyző ne legyen főjegyző Ózdon. Át is helyezték Gyöngyösre járási szolgabírónak. Akkoriban kezdték bevezetni a „tanácsi” rendszert. Át is vették, de itt már csak elnökhelyettes lett. De hogy kétsége ne legyen a jövőjét illetően, közölték vele: amíg szükség van rá, addig tartják, de utána... És annak az embernek, aki életében annyi jót tett, elkezdődött a kálváriája: nem ismerték el szolgálati idejét, így nyugdíjkorhatáron túl is dolgoznia kellett. Munkahelyein is egyik megalázó helyzet a másik után. Ő tűrt, mert türelmes ember volt, de egyszer összeroppant. Kórház. Lábadozás. Utána megint munka, hogy minimális nyugdíjat kapjon. Ebben a kegyetlen helyzetben nagy vigasztalást adott a 19 évre született kishúgom, Zsuzsa. Őt mindenki babusgatta, szeretgette, tejbe-vajba furösztötte, már ha véletlenül sikerült tejet vagy vajat keríteni. 1956. Csak egy jellemző momentum. Ózdról felkereste egy küldöttség, amelyben hivatalos személyek és vasgyári munkások is voltak. Felkérték: vállalja el. Nem vállalta. Zseniális előrelátás. Mert ha vállalja, az addigi meghurcolások kismiska ahhoz képest, amit ezért kapott volna. Még egy jellemző momentum: 75 évesen bekerült a gyöngyösi múzeumba munkatársnak. Megtanult millió szakkifejezést latinul, magyarul. És tárlatvezető lett. Engem mindig „kisfíam”-nak szólított, én Őt Édesapámnak és kezet csókoltam neki. 1981. július 5. A csemelyi suszter fiának a szíve megszűnt dobogni. Kocsis Árpádné: Tulipánok I. 66 IX. évfolyam 5. szám - 1999 május
