Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Édesapám III.
Gserniczky Dénes WdsJtyiásri III. Tehát a csemelyi suszter fia lett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye ONCSA vezér- igazgatója. ONCSA: Engedelmükkel hadd fűzzek ehhez pár szíves magyarázatot. ONCSA: Országos Nép- és Családvédelmi Alap rövidítése. Nem tudok róla, hogy a magyar történelemben valaha is előfordult volna ez a fogalom így együtt: nép- és család- védelem. A nép történelmünkben sohasem jelentette a teljes képet. Csak egy kis részét. Hol csak a főurakat és a nemeseket, ehhez jöttek később a kis- és középnemesek, de lejjebb már nem mentek. Lejjebb már csak a jobbágyság és a nincstelen zsellérség volt, akit néha karóba húztak, börtönbe csuktak, elvitték katonának, dézsmát szedtek tőle, robotoltatták, de jogilag alig-alig ismerték el. Most észrevették, hogy ez a népréteg is a néphez tartozik. Azt is látták, hogy ez a népréteg nyomorog. Valamit tenni kell. Létrehoztak egy hivatalt. 2 millió pengő alaptőkével. Célja: megszüntetni a tüdőbajt és egyéb betegségeket szülő és terjesztő lakás- és életkörülményeket. Hát ez bizony forradalmi gondolat volt. Előfordult, hogy családok barlanglakásokban laktak. De az életkörülmények is sokszor szörnyűek és kétségbeejtőek voltak. Ezen valami úton-módon segíteni kellett. Jött az ONCSA. Programja abban az időben megdöbbentően új volt: a rászorultak jelképes összegekért telket vásárolhattak, amelyre építkeztek. AZ építkezéshez 35 évi részletre kölcsönt kaptak. Ez történelmi lépés volt! Mi sem természetesebb, mint hogy a hivatal élére egy olyan embert nevezzenek ki, aki élete addigi munkásságával bizonyította: rátermettsége, szervezőképessége, becsületessége predesztinálja erre a pozícióra és ráadásul a népből jött. Tehát költöztünk a bükk másik végébe, Miskolcra. Beindult a nagy munka. Édesapám tette azt, amit eddig is tett: dolgozott, hajszolta magát. Mondtam is lányomnak: szerintem édesapámmal kezdődött ez a mai hajszolt világ. Vele, mert még abban a világban éltünk, amikor a tisztviselők jó komótosan dolgoztak, délben hazamentek ebédelni, utána lepihentek. De hogy egyszer is szabadságon lett volna... Mindezt miért? A válasz egyszerű: új hivatal, rengeteg munka, és hát a munkatársak lezser hozzáállása a munkához és az időpontokhoz... száz szónak is egy a vége... édesapám lelki- ismeretes ember lévén zokszó nélkül maga hózta az igát. Eredmény: épültek az új házak. Boldog emberek vették birtokukba. Minden építkezést maga ellenőrzött. Néhányszor engem is elvitt magával. Milyen boldog és büszke voltam:- Ez az én édesapám! Mindenki szerette, sőt rajongott érte!!! Ehhez a miskolci időhöz csak egy személyes adalék: Természetesen Miskolcon jártam iskolába a Fráter György Gimnáziumba. Ott is érettségiztem 1945-ben. Mivel az érettségi időpontjában a gimnázium épülete szovjet hadikórház volt, így az érettségi az apácazárdában volt. A háború vihara Ózdra vetette a családot. Itt a csodával határos módon úsztunk meg minden szörnyűséget: a nyilas időket, az evakuálást, bombázást, utcai harcokat. Egyszer ugyan velem az történt, hogy egy aknabecsapódáskor fejemre esett a W. C. víztartálya, de ez is csak azért, hogy legyen valami humor is ebben a nagy tragédiában. Új Hevesi Napló 65
