Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: A lista
^TC/íxs József A lista A retesz beletörődő alázattal engedelmeskedett a férfikéznek, mely gondos vigyázathoz szokva tolta be a fémnyelvet a kiálló ütközőbe. Mintha az alázaton túl létezésének változó tüneteit sem kívánta volna palástolni, a retesz itt-ott rozsdafoltokat és elkorrodálódott érdességet tárt fel magán azt jelezve, hogy törődésre szorul már. A férfikéz kétszer is végigsimított a hideg vason; tulajdonosát, a sólyomréti erdészt marasztalásra bírta a tapintás eredménye. Minthogy a lenyugvó nap bágyadt sugarai a fáskamra fölött éppen szemébe világítottak, lehajolt kissé, hogy a kontrasztos fényámyékban jobban szemügyre vehesse az inkriminált szerkezetet.- No - gondolta, akad tennivaló holnap is. Természet-adta penzum, csiszolni kell rajta. Leges naturae accipere debemus. Alkalmi bölcsességet önmaga megnyugtatására gyakran talált, s hogy ez olykor latinul fogalmazódott meg, annak egyik oka gimnáziumi szorgalma volt. Négy éven át jeleskedett latinból. Negyedikben már odáig ment, hogy a tankönyvből Horatius carmináit előre lefordította, mert az órákon „Acidus” jobbkeze akart lenni, az első számú segéd, akire glória hull - legalábbis latin órán. Azóta is, ha erdőkerülésre indul fiatal bükkösbe vagy leül a fenyves szélén, mediterrán ropogtatással idézgeti a sorokat: „Dulce et decorum est pro patria móri. Mors et fugacem persequitur virum...” Vagy ha kedélye elégikussá aszalódott, ismételgeti: „Omnes eodem cogimur...” S mert az egykori kedvenc tantárgy iránti vonzalom elevenen munkált benne tovább, felnőtten is vissza-visszalapozott az ókori auctorok közé, a becsben tartott Györkössy-szótárt pedig oly gyakorisággal forgatta, mint más a bibliát. Ez a senki által nem követelt, csak önmagát ösztökélő megátalkodott „izzásban tartás” adhatta tehát a másik magyarázatot, hogy dünnyögésébe olykor klasszikus elemeket vegyített. Felnyalábolta a tűzifát és indult vele a szobába. Október volt, csípős reggelekkel, a fák levélzetének csersavas illatával. Sok felhőtlen vagy alig felhős nappal követte egymást pazar, fátyoltalan fényáradatban. A legelő gulya kolompjai messzire elhallatszottak és illeszkedő igyekezettel vegyültek össze a zizegő lombokkal. Hol pasztorális dallamba kezdtek, hol játékos futamokra csalták egymást kromatikus variációkkal - csak beleérző, muzikális fül kellett hozzá, ki mindezt értse, érzékelje. Az erdész ilyen volt s élményét néha megosztotta egy-egy panziós vendéggel. A terméskőből épült erdészház illemtudóan húzódott meg a fennsík lankáira telepedett falu szélén. Szerény kényelmű szolgálati épülete volt a vidék erdészetének, ám lakói - lemondások árán - otthonossá tették, lakályosan berendezték. Kiváltságot élvezett, ha valamelyikük a családból elfoglalta az ablak előtti tölgyfafotelt a cserépkályha közelében. Látványos eseményekre ugyan az ablak mögött nem lehetett számítani, a táj díszletében rendszerint gyér volt az emberi mozgás, mégis előfordult, hogy a messzeség, a mindig 77 IX. évfolyam 5. szám - 1999 május
