Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: A lista

vibráló távlat hosszan lekötötte a fotelban ülőt, ha egyéb teendők híján egy kis révedezésre inspirálódott.

Égett még a tűz a kályhában, így az erdész a bádogkupába öntötte a hasábokat. A meleg már átjárta a tágas szoba pórusait. Bukolikus meghittség lopódzott a lámpa alá, hogy önfeledten lebegjen a néki tetsző aranyokker párában.

Hogy kényelmesen ácsoroghasson, hátát a cserepekhez támasztva, az erdész a kályha szabad oldalához lépett, miközben ormótlan halinacsizmája beleakadt a tömzsi parázsfogóba. A fémes csengésre Ágota abbahagyta íves mozdulatait s a vasalót rátette egy hasára fordított lábasra. Kissé fölegyenesedett.- Még nem is mondtam, Zénó, hogy ebéd után itt volt Müllemé kölcsönkérni a krumplinyomót. Az övének eltört a nyele, állítja, a haszontalan Szabolcskája tönkretesz mindent, amihez csak hozzáér. Pedig inkább őt kellene okolni. Tudod, nem mondható tiptop gazdaasszonynak, rározsdásodik a kamra. Hogy kedveskedik, ha megszorul. Szavakban aztán tud pedáns lenni, meg hivatalos. így mondta:- Igazán tündi vagy, maseri. Köszönöm a burgonyaprést. Önzetlenül hozzájárulsz jószomszédi kapcsolatunk megtartásához.

Zénó úgy érezte, elandalítják, mi több, híg oldatként keresztülfolynak benne a számára súlytalan szavak; egyre csak azt a kis meg-megránduló gödröcskét figyelte feleségén a szájszögletben, mely öntudatlan szerepében inkább a hangsúlyt, mintsem a kifejezés összetételét árnyalta, s melyhez még csak távolról vélt feladatként sem kötődött az, hogy az elhangzottak Zénót egyebekre is késztessék, mint csupán arra, hogy gondolatban latin megfelelőt keressen a krumpli szóra és átlássa, hogy a jószomszédi kapcsolatok megtartása kevesebb azok ápolásánál.

A tölgyfafotelban Miklós terpeszkedett. Új iskolai atlaszával foglalatoskodott, ide- oda lapozgatott benne. Ő volt az erdészék szemfénye, immár gimnazista gyermekük, aki bizonyos bronchitiszes ok miatt megkapta azt a kedvezményt, hogy minden szombaton hazautazhatott a kollégiumból.

Zénó indult volna, hogy illő érdeklődéssel, tartózkodó háttér-pozícióból szintén belenézzen a színes országok amőba-alakzataiba, amikor felesége újra megszólalt.- És képzeld, ennek a mi ,jó szomszédunknak” elmenőben megakadt a szeme a parázsfogón. A „Nem, nem, soha!” feliraton. Miért tűijük a lakásban ezt az irredenta gics- cset, távolítsuk el, ő ad helyette másikat. Nagylelkű lett hirtelen.

A lábas zománca pattogó hangot hallatott, Ágota ismét nekiállt a vasalásnak. Hitvesének flanell pizsamáját teregette szét a vas alá.

Némileg megkönnyebbült attól a ténytől, hogy Müllemé kifogásait továbbította, s még inkább azért, mert az ügyben Zénót tartotta illetékesnek dönteni. Ugyanakkor valami pártfogó tettrekészség tudata is meglódult benne, ugyanis biztos volt abban, hogy a beavatkozást férje nem hagyja szó nélkül. Ujjai gyöngéden simítgatták a flanell ráncait.

Bénító dermesztéssel végigcikázott Zénón mindaz, amit az imént hallott. Jóllehet a cserepektől már egészen átmelegedett, mégis megborzongott Müllemé provokatív követelésétől. Amilyen szórakozottan és közömbösen reagált a krumplinyomók históriájára, most annál inkább elevenébe vágott a másik használati tárgy megbélyegzése, és egyszerre fel- szökkentette éberségét és ellenérzését.

Örökölt darab volt a parázsfogó. Ezüstös felülete, kissé szecessziós kinézete még összhangban is állt a kályha ajtódíszeivel, holott mostohatestvérként került azokhoz. RenÚj Hevesi Napló

23