Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Gál Péter: Amerika (Útinapló)
valamire, mint Machu Picchu hatalmas, gazdag városa épült egy megelőző, rég halott kultúra köveire. Az Ember, aki makogva és harapva, bunkóval a kezében és hajlott háttal futkáro- zott a szavannákon, a réteken és az erdőkben, egyszerre csak „felemelkedett”, szinte egyik napról a másikra (földtörténeti órával mérve, percek alatt) és tudta a matematikát, geometriát, fizikát, kémiát, anatómiát, tudott információt cserélni, építeni városokat, piramisokat, építeni önmagát. Ki tanította őket? Ki tanított bennünket? Kik voltak a tanítók, az Istenek, akiket imádunk faragott kövekben, templomokban, regékben és mítoszokban, s akiknek visszatértét várjuk azóta is? Az egyik legrégibbnek tűnő emlékmű, a Napváros, Tiahuanaco már olyan műveltségi fokot mutat, melynek eléréséhez legalább évszázadok, ha nem évezredek kellettek. A köztudat szerint a legrégibb ismert, fejlett műveltség a suméroké. Az ő gazdag, fejlett városállamaiknak legelső emlékei s az őket megelőző kezdetleges maradványok között azonban nincs átmenet, sőt még megállapítható rokonság sem. Peruban az inkák egy valaha volt tonnányi kövekből épített hatalmas városra emelték az „elveszett várost” Machu Picchut. Egyiptom hirtelen és „készen” éretten bukkant elő a semmiből, és a piramisépítőknek, a mayáknak, toltékoknak, aztékoknak, a déltengeri szigetlakoknak, Nan Madol építőinek, a kanári szigeteki guancsóknak, a Niger-vidék eltűnt ősembereinek, Zan bia tornyokat építő őslakosainak, suméreknek, hettitáknak, a tursáknak, sekeleseknek, libéreknek, keltáknak eredete rejtélyes és tisztázatlan, egyszerűen nincs múltjuk, egy történelmi jelenben éltek eltűnésükig s a legmagasabb műveltségű népeknek egyszerűen nem volt gyermekkora. Pedig megírták: Manethon, Berosszosz, az egyiptomi papok, Eusebios, történetírók, hogy a történelem nem akkor vette kezdetét, amikor mi hisszük, Kheopsz piramisa nem akkor épült és nem azzal a céllal, hogy az Özönvíz nem a papok kitalációja, hogy minden voltunk már és semmik lettünk. Isten igéje nemcsak a Bibliában olvasható. A Tanító hosszú, fehér köntösben járt, melyet apró keresztek díszítettek. Durva saruja inkább zarándokhoz illett volna, szemei lágyan tekintettek arra, akihez szólt és úgy fénylett, hogy senki sem tudott sokáig beletekinteni. Hangja hol selymesen szólt, mint az ég madarai szárnyának surrogása, hol fenyegetően zúgott, mint a szent tó viharzó habjai. Tudott haragudni, de soha nem az elesettekre. Tiszta szívű volt, városokban hirdette az igét, egy jobb társadalmi rendet akart és a szeretetet tanította. „Ruházd fel a mezíteleneket, tápláld az éhezőket, szeresd a gyengét, mert ő is Isten képmása ” - tanította. A szeretet istene - mondotta - nem kíván véres áldozatot, csak virágot, imát és tiszta szívet. Ha azonban áldozatot akarsz hozni, áldozd fel saját magadat, add oda lelkedet az Istennek. Irtózott minden erőszaktól s végül azok üldözték el, akiket szeretett, akiket tanított. Nem. Nem Jézusnak hívták. Mayaföldön élt, s a neve: Itzamna. „Hulljatok könnyek, mint az eső, valahányszor az ő szent neve kimondatik” - siratja egy helyi hagyomány. Könyvtárak kincsei mentek veszendőbe, égtek el a máglyán, Alexandria, Ninive, Kheopsz és Ramszesz könyvtárai, Ekhnaton archívuma, a Szerapeion, a Brucheion, - jó, ha ma már a puszta nevükre emlékezünk. Elégettük, kiirtottuk a múltunkat, jóvátehetetlenül. Tény ma már, hogy az Atlanti-óceán szigetein és az amerikai kontinensen találtak európai eredetű, klasszikus ókori leleteket. Ezek száma csekély (de micsoda világégések, Új Hevesi Napló 17
