Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XII.
A sebágyából kimozdított vad előttük haladt, majd beállva egy bokorcsoport mögé hátulról támadta meg üldözőjét. Egyszerűen hagyta, hogy nyomán továbbhaladjanak, tett egy kerülőt, ledöntötte lábáról, és a már földre került embert fejbe csapta. Szerencsére a koponyacsont nem törött, az agyarak csak a fejbőrt hasították fel. Hosszan, mélyen. A már koros, de jó fizikumú, agyrázkódásos, vérző fejű ember tántorogva, de elérte a vadászházat. Tíz napot töltött a kórházban. Ha a kutya nincs vele, a disznó megölte volna. Havas, téli estén történt a következő vaddisznós baleset is. Szóróra bejövő magányos kant sebzett a vadász. A lövésre barátja is megérkezett a szomszéd lesről, s a vémyo- mok alapján úgy döntöttek, utána keresnek. Középkorú, évtizednél régebben vadászó, rutinos puskások voltak, sok-sok vaddisznós élménnyel. Mégis megtörtént a baj. A sűrűben megtalálták az első sebágyat, igen bő vérrel. Ekkor kellett volna visszafordulni. Nem ezt tették. Csúsztak tovább, abban a reményben, hogy ekkora vérveszteséggel már nem élhet a disznó. Élt. Sőt nagyon is fürge volt. Fürgébb, mint aki meglőtte. Zörgött a bokor, cikáztak a lámpafények, de mielőtt a puska megszólalhatott volna, a támadó, sebzett kan oldalról rájuk törve belehasított az elől haladó vadász gumicsizmás bal lábába. Csontig. Tizenkét centiméteres sebet ejtve. Nadrágszíjjal szorították el, ám a sérült közel 30 kg-mal súlyosabb volt társánál, így a sokkos állapot szélén, rettenetesen szenvedő és vérző ember mozdítása nagyon nehéz volt. A hó segített. Meg a vonó kötél, amivel a lőtt vadat szokták vonszolni. A fekvő ember mellkasán átvetett, két hóna alatt átbújtatott kötél két végét fogva húzta a havon a barát a sebesültet, miközben az már csaknem öntudatán kívül volt. Végül is elérték a gyér forgalmú műutat, ahol egy teherautót sikerült megállítani. Az utolsó pillanatokban értek be a kórházba, mert a vérveszteség nagyon nagy volt. Életben maradt. Nem úgy, mint az a hajtó, akit hasonló módon csapott meg egy sebzett visszatörő disznó. Olyan vastag eret szakítottak el az agyara, hogy minden igyekezet ellenére sem tudták a vérzést annyira csillapítani, hogy a szerencsétlen ember ne vérezzen el. Az említett három eset négy éven belül történt, s földrajzilag is közel egymáshoz. *** Az öreg termetes, nagy nyomokat hagyó kanok friss hóban való délelőtti követése, a nappali fekvő, alvóhely megközelítése és a disznó keltében való elejtése a legizgalmasabb és mindenek fölött legsportosabb módja a vaddisznóvadászatnak. Kiváló fizikumot, perfekt területismeretet, rendkívüli ügyességet kíván, no meg olyan minőségű friss havat, amiben a nyom tisztán olvasható, biztonsággal követhető. Régi hó nem jó, mert a sok nyom között eltéveszthető az új, másrészt ha már kérges, akkor ropog! Azaz hangos és a vad menthetetlenül elugrik. Annak ellenére, hogy a késő délelőtti órákban az egész éjszakai kóborlás, táplálékkeresés utáni fáradalmait alussza a disznó, s pont ezidőben van a legédesebb, legmélyebb álom kábulata alatt, azért az ösztöne kiválóan működik. Az érzékeny idegrendszer „figyelőre” van állítva, minden gyanús neszre, természetidegen pici rezzenésre, a legkisebb fémes zörrenésre azonnal reagál. *** 8 IX. évfolyam 5. szám - 1999 május
