Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Elhagyott telek

Nincs szebb temetés annál, ahogy a fű temet.

Habos hulláma önt el szélfútta kerteket.

Barackfák bronz gyümölcsöt várnak s fényszítt magot. Kristályüvegcsék nyitnak bársonykék illatot.

Szomorú kerítés az, amely ledőlne rég.

Szorítja, betekeri a kóborló szívét.

Itt-ott egy léc kinyúl még, tört kéz és görbe hát, fájdalom púposítja sok domborulatát.

Kis bagoly-ablakokhoz virág, pók, csend vonul.

Oly ismerős e tájék, egyszerre régi, új, hol elhagyott hű eb csak ül és néz szegény, s gyors egérfogak rágnak az emlék szőnyegén.

Amikor semmim sincsen, mit adhatnék Neked? Zászlós füvek legyőzik a fáradt kerteket.

Lyukas dióból illan a páradús sötét.

Zsákutcát formál egyszer minden volt-messzeség.

Lépted bár megcsodálja kerek hold, estidő - a jelen gyorsan múlt lesz, hűlt-elfelejthető, s csak nézed: csillag fordul évek nagy tengelyén, s kis bagoly-ablakokra hull a gyöngy színű fény.

6

IX. évfolyam 5. szám - 1999 május