Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Koncz Lajos: A szenvedés és a kereszt teológiája
tettről” (1 Kor 2,2). Pál tisztában volt azzal, hogy a szenvedésnek és halálnak ilyen prokla- mációja a gyalogjáró gondolkodás számára botrány és provokáció. „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük. O a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök, Krisztus - Isten ereje és Isten bölcsessége” (1 Kor 1 23-24). Mindez a „minden értékek átértékelése” vonalában fekszik, mint az evangéliumi boldogságok meghirdetése. A kereszten az Isten a szenvedést, a halál útkészítőjét, életté változtatta, új élet lehetőségévé annak, aki átadja magát Krisztusnak. Ahol Jób története végződött, ott kezdődik az evangélium. Jób számára az Isten megfoghatatlansága volt a kinyilatkoztatás. Krisztusban és az ő keresztjében - a felfoghatatlan Isten kegyelme lett nyilvánvalóvá, a kegyelmes Isten felfoghatatlanságán túl... A szenvedés önmagában - sokak szerint - vérlázító. S valóban lehet is lázadni ellene, sőt egy olyan Isten ellen is, aki magának való boldogságban, érzéketlen transzcendenciával trónol a szenvedő világ felett9. De az Isten, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16), lenyűgöz, lekötelez. Aki Fia szenvedése által együtt szenved a világgal, emberiséggel, megnyerte a világot. Ezért teljességgel igaz szent Pál végkövetkeztetése, sőt követelése: „Ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2 Kor 5,15). S ugyanezért igazak az elragadtatott szavak is: „Tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik... Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?... Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés, vagy éhínség, ruhátlan- ság, életveszély, vagy kard?... Mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,28-37). Isten szeretetének kinyilávánítása Krisztus szenvedésében a hivő számára így mindent magában foglal. Nemcsak a bűntől való megváltást, hanem a szenvedéstől és haláltól való szabadulást is. Persze nem közvetlen, megélési szinten a mában, hanem a metafizikai-kegyelmi rendben s majd beteljesülve az eszkatonban, a végben. Isten szeretete nem a haláltól és szenvedéstől ment meg minket, hanem a szenvedésben és halálban, sőt éppen általuk, ha Krisztussal együtt vállaljuk őket. A keresztény egzisztenciához tehát hozzátartozik a szenvedés, az Érte és „Vele-együtt” való szenvedés (Róm 8,17): „Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte” (Fii 1,29), „kiegészítve a testben azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik testének, az Egyháznak a javára” (Kol 1,24). A SZENVEDÉSSEL AZONOSULÓ ISTEN Mindez nem jelent életidegenséget és érzéketlenséget, passzív belenyugvást a szenvedésbe, mindenfajta szenvedésbe. Az evangéliumok Jézusa hősi küzdelmet folytatott a bajok, betegségek, a gonoszság hatalmai ellen őszinte együttérzéssel és szánalommal, és „ahol csak járt, jót tett” (Apcs 10,38). Az irgalmas szamaritánus-példázatban (Lk 10) és az utolsó ítélet leírásában felállított mércével (éhezők, szomjazok, betegek, stb. segítése, Mt 25) egyértelműen a felebaráti szeretet és segítő szolidaritásra adott utasítást, és azonosította magát a rászorulók sorsával, sőt személyével. Nem véletlen tehát, hanem a kereszténység szívéből fakadó lényeg, a nagy világvallásoktól is élesen megkülönböztető specifikum, hogy a kereszténység egész történelme során mindig tudatosan és intézményesen törődött az elesettekkel, betegekkel, özvegyekkel, árvákkal, foglyokkal, szóval az élet megpróbáltja- ival. De K. Ráhner további követelése - egy új idő új adottságai között - szintén a kereszténység logikájából következik, amikor legutóbb így nyilatkozott10: „Az evangéliumot, mint az örök élet reményét, nem szabad kihasználni nyugtató gyógyszer gyanánt. Nem 20 IX. évfolyam 4. szám - 1999 április
