Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Koncz Lajos: A szenvedés és a kereszt teológiája
BZdBT B)§ TUIDOlyfí^N'Y Koncz Lajos X 55en\)eSés és a Reres$t teoíogíája ii. „KERESZTFA TITKA TÜNDÖKÖL” Ezen a ponton megnyílik az út a végső látomáshoz is a szenvedés misztériumában. A szenvedő „Isten szolgájának”, Jóbnak alakja mögött ugyanis titokzatosan fölfénylik annak a másik Szenvedő Szolgának az alakja, aki már nemcsak a maga egyéni szenvedését tudta hordozni, hanem az egész világ bűnét, baját és szenvedéseit is magára vette és végérvényesen legyőzte. Aki azt gondolná, hogy Leibniz világlátásából kimaradt Jézus Krisztus, tévedésben volna. Leibniz theodiceája sarokpilléreként vallja Krisztust, amikor idézi a feltámadás liturgiájából a „felix culpa”-dicsőítést (A szerencsés bűnről), és így ír: „Hogy a dolgok valóban a legjobb rendben lettek kiválasztva, ehhez a legfőbb alap Krisztus, az Istenember. Ő mint legmagasabbrendű teremtmény, a teremtett világ egy része, sőt feje, akinek minden hatalom átadatott, akiben áldást nyer a föld minden népe, aki által minden teremtmény a romlás szolgaságából Isten fiainak szabadságára lett megváltva”6. Hogy mennyire nemcsak logikai posztulátum nála ez a szemlélet, hanem igaz keresztényi hitéből forráshoz, bizonyítják az ilyen sorai: ehhez a „szép” látáshoz „az isteni kegyelem fénye kell”, „a hit szeme”, „erős bizalom”7. Dosztojevszkij is - minden nyomorúság és kétely ellenére - végső reményét Krisztusba helyezte. S bár a Jézusról tervezett könyvét nem tudta megírni, élete végén az evangélium állandó olvasmánya volt, és idézett, utolsó művét, a Karamazov testvéreket ezzel a mottóval ajánlotta a feleségének: „Bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). És az a G. Büchner, aki a legradikálisabb szavakat mondta ki e kérdésben Isten ellen, halálos ágyán ezzel a vallomással végezte: „Nem kapunk eleget a szenvedésből, túl kevés a fájdalom bennünk, pedig ezen keresztül juthatunk az Istenhez”8. A halálban fakad az új élet, a szenvedésben a remény, a keresztben a feltámadás, Krisztus által. Jézus a szenvedésről nem magyarázkodott. Ha egy-két esetben (pl. Mk 2,5 Lk 13,1-5, Jn 9,3) utalt is a szenvedés és bűn összefüggésére, nem teoretizált a kérdésről, hanem Ő, a teljességgel bűntelen magára vette és vállalta az emberi szenvedést. Nem csoda, hogy az evangéliumi anyagnak legősibb rétege és magja a szenvedéstörténet. Az apostoli idők legtöbbet szenvedő emberének Szent Pál tűnik. E jegyben indult már a kiválasztása is: „Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie” (Apcs 9,16). Nem csoda, hogy a szenvedés és kereszt kinyilatkoztatásának teológiáját tőle kaptuk, éspedig megrázó dimenziókban: „Mindenfelől szorongatnak bennünket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk... Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen testünkön” (2 Kor 4,8-11). Az erő tehát, amit a szenvedés legyőzéséhez szükséges, nem található mimagunkban. Nem segít egy l'art pour l'art szenvedés-misztika, önkínzó szenvedés-keresés, sem valami romantikus hősiesség, vagy sztoikus apátia, csak a Keresztrefeszítettben való hit, sőt Vele való azonosulás. Ezért hangsúlyosa annyira a szentpáli program: „Nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszíÚj Hevesi Napló 19