Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Kerub
‘öKerub egy hónap múltán hogy tükörbe néztem nem ismertem magamra a tükörképben hát én volnék ez a leépült alak a hamuszinü bőr a lefittyedt ajak szemem kékebb lett a régi kéknél mint az üveg a repedésnél eltorzult bizonytalan képeket láthattál kedvesem amikor belenéztél ahogy megszorítottad csontos kezemet arra gondoltam milyen jó veled egyszer mikor a lemenő nap sugarait rád vetette láttam már vannak ősz hajszálaid füled mögött megbújva szemérmesen mint a vakolat hullott kezem sűrűn teleírt homlokodra s a bőröm bőrödnek susogta mindazt amit a nyelv már képtelen olyan jó hogy öledben pihen béna félkezem a kórterem kegyetlen-fehér ketrecében foldrengett a szabadság ege kéken éreztem föltárul majd az ajtó s én kilépek a levegőre élek hát mégis élek közben az ősz lassan télbe fordul lépted deres-havas úton csikordul viszed az elmúlt s hozod a jövendő napot már messziről érzem köd- és hóillatod s míg az infúzió szörcsög a csöndben akár a lepke mosolyod repked fölöttem két tenyeredbe fogod forró fejemet vajon miféle hírt hoznak-visznek a lüktető erek megfejthetjük-e a másik rejtjeleit vagy vakok vagyunk s a fény sem segít elmorzsolsz egy verítékcseppet arcomon már mindegy is te tartozol én tartozom
