Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim I.
Gyönyörű látvány, amikor a Genfi-tó - a francia-svájciak következetesen és csökönyösen Lac Léman-nak hívják - ragyogó kék tükre, Franciaország felől - az Haute Savoie egyforma magas hegycsoportjától szegélyezve - az ember szeme elé tárul. Géniből, ha az idő kedvez, még a Mont Blanc felhőkoszorúzta masszívuma is látszik, ennek előőrsei - a Tóig levonuló meredek hegyfalak. Maga Genf városa - egyes szép épületeitől, elgondolkodtató emlékműveitől eltekintve - nem nyújt maradandó hatású összképet. Lausanne-ban ebben a Genfi-tó északi partján épült, dimbes-dombos, hangulatos kis városban már több olyan család címe várt rám, ahol teljes ellátást lehet kapni. Választásom a Vevey és Montreux közötti, de Montreux-vel már majdnem egybeépült Charens- ban lakó Albert Grandjean postatisztre esett. Házuk negyedórára volt a tótól, fenn a domboldalon, minden irányban gy önyörű kilátással. Lent ragyogott a Tó, égszínű tiszta kékségében, szemben a Szavojai Hegyek, elég messze ahhoz, hogy apró felületű egyenetlenségeik zöld és barna foltokká folyjanak egybe, de ugyanakkor elég közel is hozzá, hogy a lábuknál levő kis francia fürdőhelyek s az oldalukban szétszórt fehér villák Franciaország üzenetét tolmácsolhassák. Dél-kelet felé a Tó tiszta kékjét a belefolyó Rhőne piszkos-barna vize szennyezte be jó darabon, amíg csak a haragos hegyi folyót a békés tó teljesen magába nem szívta. Azon a parton, ahol a Tó vize már újból tiszta kékségében tündökölt, emelkedett - néhány méterre a parttól, vízbe építve - Chateau de Chillon, amelynek festői képével, fényképen és festményben, gobelin-ben és térítőre szőve, Magyarországon is számtalan lakás falán találkoztam. Nem is mindennapi látvány! A délkeleti távoli háttérben a Dents du Midi égbenyúló, fogazott hegy tömege, ez előtt hömpölyög völgyében s szakad bele a Tóba a Rhőne s még arrébb ezen a gyönyörű parton a csúcsos tetejű vízi vár. Bizony órákig el lehetett nézelődni akár az ablakból, akár a kertből s nem unt bele az ember a csodálatos panorámába. Első sétáim le a Tó partjára Montreux-be vittek. A part túlságosan kulturált, túlságosan kimunkált ahhoz, hogy az ember örömét lelje benne. Csak arra jó, hogy róla a víz kék tükrében, a túlsó part hegyeiben, vagy - háttal a Tónak fordulva - a svájci oldal tarka színfoltjaiban gyönyörködhessünk. Nincs azonban egyetlen pontja, ahol természetes eredetiségében tükröződnék vissza a vízből. Montreux hegyoldalba épült városka, hatalmas szállodákkal. Mint másutt is számtalan helyen Svájcban, a lakosság itt szinte teljes egészében az idegenek kiszolgálásából él. Az árucikkek drágák, a kiszolgálás hidegen udvarias. A közvetlen tájjal való ismerkedés során néhányszor hajókáztam is a tavon. A sirályoktól kísért fehér kis gőzösök cikk-cakkban haladnak egyik parttól a másikig. A túlsó partra már csak azért is átrándultam egyszer-kétszer, hogy a megszeretett francia földön is topoghassanak. Egyszer a Clärens és Montreux mögötti Piáidé nevű hegyre sétáltam fel. Onnan már madártávlatban terült el alattam a tótól kitöltött egész medence. A víz mintha ezüst lappal lett volna bevonva, úgy csillogott lentről s a hajók mint kis vízibogarak hasítottak először kis vonalat, majd ahogy tovahaladtak egyre szélesedő barázdákat ebbe a fényfon- csorba. Amíg a csúcs vendéglőjének teraszán forró teámat szürcsöltem, az itteni szokás szerint tejjel ízesítve - sohasem gondoltam volna azelőtt, mennyire oltja a szomjúságot a forró ital! - s szemem magába itta az egységbe olvadt tájat, éreztem, ez is egyike az élet azon ritka pillanatainak, amelyeknek emlékképe az évek során keveset fog veszíteni színeinek frissességéből. 24 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január