Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Markó Marulić: Juditnak, a szent özvegynek históriája horvát versekbe szedve

„Nyissátok a rácsot, mert velünk az Isten! Nyissátok! Nyissátok! kegyelme végtelen! Népét oltalmazva mutatja hatalmát, a gonoszt tiporja, nekünk kegyelmet ád!” Rohannak az őrök, hogy őket fogadják, s e nem várt örömöt papoknak elmondják; ki-ki meggyőződhet, hogy Juditot látja - fáklya fénye mellett - lévén még éjszaka. Hogy ennyien várják, senki sem gondolta, nagy a csodálkozás, s jő a nép zajongva,

Judit egy dombra áll, s csendet int kezével, hogy csöndben hallgassák summáját tettének. Fülét hegyezi most ki-ki, s hallgat némán;

,Alázatosságtok” - mondja - „s a megbánás bizakodás jele, mit Isten jutalmaz: malasztot, ki híve, a gonosz halált kap.

Kit hajtott kevélység, s vérükre szomjazott, issza saját vérét, s attól pusztul legott; fohászotok nyomán Isten kezem által Holofemészt méltán büntette halállal.” Iszákból a fejet kikapva mutatja, hadd lássa a tömeg: mint barom levágva, olyan szörnyű véres. „íme a fej” - mondja, amely fenyegetett: városunk lerontja.”

„Itt a takarója”, mondja szétterítve,

„rajta vére mocska, részegen terülve melyen kihűlt teste - asszony keze által halálba küldetve, Isten hatalmával, aki tisztaságom, hogy az megmaradjon, őrizte, s vigyázott, hogy bűntől megóvjon, s visszatérésemmel magának győzelmet, szabadságot nektek, adott segedelmet. Dicsérjük ezért most szép zengő énekkel, égő áldozatot gyújtsunk gonosz ellen, s az igazság mellett - ílyképp dicsőítve őt, aki kegyelmes és szent mindétiglen.”

A nép pedig, látván ügye orvoslását, ellenség táborát hogy elűzte immár, lehajtott fővel ád hálákat Őnéki, dicsőítve trónját, s Juditot dicsért.

Óziás is ott van, örömkönnyet hullat, boldogan felsóhajt, elmúlván a bánat.

Mint ki bárkájával kikötőbe hajóz, küzdve hullámokkal, retteg szélvihartól, s révbe jutva örvend, és csak arra gondol: a veszélyt legyőzte, távol van haláltól,

Új Hevesi Napló

17