Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Markó Marulić: Juditnak, a szent özvegynek históriája horvát versekbe szedve

a Te szolgálódnak adj erőt s kegyelmet, félelmemet oszlasd, s emeld fel kezemet, elmém szülte tervem, hogy azt bevégezze, s hogy Tégedet féljen földnek minden népe!

Most jöjj, ó most jöjj el, Jeruzsálemed vár, szenved nagy szükségben s néped is úgy kíván. Hozzál veszedelmet felfúvalkodóknak, jóknak békességet, s a megalázkodóknak. Hiszem, tudom, mit kell immár cselekednem, bevégezni engedd ten segedelmeddel.

Nappal is és éjjel hálát adok Néked, támaszod: reményem, tegyem, mit tennem kell.” Szól, és gyorsan feláll, vállát megfeszíti, fogasról a szablyát kapja, leemeli, üstökön ragadja Holofemészt gyorsan s már lesújt a szablya, halálos csapással.

Hörög és vonaglik, rángva, hanyatt dőlve, remeg a kéz s láb is erejét veszítve; már kiadta lelkét, oda kevélysége, torkán ömlik a vér; a hős így végezte.

Lám, egy kicsiny féreg, önnön-fegyverével, gyenge asszony végzett a kevélykedővel, aki hadak élén tört rá a világra,

Istentől sem félvén, hogy azt elfoglalja.

Fekszik szánalmasan, fej nélkül, mint tuskó,

Judit, hogy rátámad, Isten a vigyázó.

S hogy e cselekedet napnál világosabb: levágja a fejet, s majd viszi magával.

Ábrának ennyit mond: „Tedd az iszákba ezt!” Fogja a takarót, aztán talpra szökken, fekteti a hullát, és amiként szokta: odahagyva sátrát, indul sétájára.

Nem áll meg pihenni, igyekszik szaporán, veríték kiveri, sietve irányt vált.

Mint mikor a sólyom elejti zsákmányát, s repül az oromhoz s megül szirtnek csúcsán, karmai szorítják élő áldozatát, amíg csak le nem száll - fészke szikla falán! -, röpte gyorsasága mutatja, hogy tudja: fészekalj fióka éhes szájjal várja.

Ok is ily sietve mennek, s nem lankadnak, míg a vár s őrsége lentről nem látszanak, vizesárok mentén, a kapuhoz érve,

Judit előrelép, s így kiált fel végre:

16

IX. évfolyam 3. szám - 1999 március