Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 2. szám - KÖZÉLET - Sebestyén János: A Heves Megyei Művelődési Központ története II.

ták be műsorukat a Házasságkötő Teremben és az MMK színpadán. Karnagya Tarr Lőrinc volt. A Fuszulyka Népzenei Együttes 1981-ben megkapta a népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet. Egyre népszerűbbek lettek az ismeretterjesztő előadások és fórumok: pl. az orvos- tudomány mindenkit foglalkoztató kérdéseit dolgozták fel, ilyen volt Dr. Czeizel Endre genetikus előadása is. Ezekben az években sokrétű az oktatási intézmények és a Megyei Művelődési Központ kapcsolata. Kiemelkedő a középiskolások és a szakmunkástanulók számára rende­zett hangversenysorozat. Az intézmény által szervezett és megrendezett programokon Eger városban évente 130-150 ezer fő vett részt. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy könnyűzenei rendezvé­nyeket keveset tudtunk tartani, pedig erre a fiatalok részéről nagy volt az igény. Sajnos az intézményben és a városban nem rendelkeztünk olyan helyiséggel, ami erre alkalmas lett volna. A következő években átadásra kerülő Városi Ifjúsági Ház ezen a problémán sokat enyhitett. Új rétegklubok jöttek létre, pl. Nyugdíjasok Klubja, Fiatal Utazók Klubja. A sajá­tos érdeklődés kielégítésén túl közéleti kérdésekkel is foglalkoztak. Az ekkortájt alakult Sci-fi Klub a tudományos-fantasztikus beszélgetéseken túl kiadványt is megjelentetett, Hyperon címmel. Az MMK kiemelten foglalkozott a körzetközpontok - Bélapátfalva, Pétervására, Tamalelesz - munkájával, módszertani segítésével, irányításával. Az intézményeket anyagi­lag is támogattuk. Segítettük felszereltségük javítását, műsorokat, előadókat biztosítottunk és finanszíroztunk. Minden évben megrendeztük a járási művészeti heteket. A parádi Palóc Nap foly­tatásaként a salgótarjáni és az egri járás két-két intézménye közötti amatőr művészeti cso­portok műsorcseréjére került sor. Az egri járás községeiben a műsorszolgáltatásokat az MMK kiscsoportjai adták. Pl. 1981-ben az Egri Szimfonikus Zenekar kisegyüttesei 7, a társastánccsoport 6, az egri néptánccsoport 7, a beatzenekar 3 alkalommal szerepelt és 8 különböző helyen rendeztünk kiállításokat. A 80-as évek végére növekedett az amatőr művészeti csoportok stabilitása. Az élmezőnyhöz tartozó együttesek mellett egyre több az egyenletes teljesítményt nyújtó, tar­tósan működő közösségek. Az alkalmi, átmeneti csoportok számaránya csökkent. A színvonalas előadások eredményezték, hogy megnövekedett az igény a szolgál­tatás-jel legű műsorok iránt. Az intézmények felismerték a művészeti műsorokban rejlő érzelmi többletet, s a munkahelyi kollektívák rendezvényei és a települések ünnepségei rendszeres munkát is jelentettek a csoportoknak. Ezzel párhuzamosan nőtt a megbecsülésük is. Néhány nagyüzem és szövetkezet fenntartói szinten járult hozzá egyes művészeti csopor­tok támogatásához. 72 IX. évfolyam 2. szám - 1999 február

Next

/
Thumbnails
Contents