Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 2. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Együtt vagy külön?

Iliurawski Magdolna €g^>ütt vág? Rufern? A huszadik század két utolsó évtizede különös változásokat hozott az emberiség történetében: az addig nagyobb népközösségekbe, uniókba, szövetségekbe kényszerített kis népek egyszerre csak feleszmélkedtek és sorra-rendre lerázták magukról az immáron ké­nyelmetlené vált kötelékeket. Hogy ez a változás pontosan minek köszönhető, az egy külön tanulmányt érdemelne, lényeg az, hogy az ezredvég az elszakadás jegyében érte az emberi­séget. A Szovjetunió széthullása, a jugoszláv háború, A Pó-síkság népeinek, valamint a kanadai franciáknak elszakadási igénye mintha egyszerre jelentkezett volna. Minden kis népnek eszébe jutott minden megaláztatása, elnyomatása, és egyetlen dologra kezdett kon­centrálni: hogyan tehetné véglegesen szabaddá magát? Mindnyájan szabadnak születtünk Isten kegyelméből. Minden szabadság elleni cselekedet halálos vétek. Aki a népek önrendelkezési jogát elvitatja, az önmaga fölött ítél­kezik. Ha nem adjuk meg másoknak az önálló lét jogát, mi magunk sem érdemeljük meg azt. Az emberiség történetének gyászos fejezetei mindig szánalmasan ugyanarról szólnak: az egyik nép, különbnek vélvén magát, mások fölébe igyekszik kerekedni, és ezt a szándé­kát a legvéresebb háborúk árán is véghez viszi. Amíg a kocka nem fordul, és végül ő maga is a vesztesek közé nem kerül. A kép nem lenne teljes, ha meg nem említenénk az ugyanabban az időben a másik oldalról fellépő, ellentétes szándékú igényt: a korábban szétzilált nagyhatalmak, birodalmuk tagjait (és anyagi javait) sokáig nélkülözvén, most ismét igényt tartanak egy egységes ál­lamszövetségre, újraegyesítési szándékkal lépnek fel, és erről másokat is igyekeznek meg­győzni. Ezen szándékot fejezi ki az Európa Unió létrehozásának igénye, melyről ugyan tudnunk kell, hogy eredetileg a két nagyhatalom, a Szovjetunió fenyegető közelségének árnyékában született meg, míg a nyugati partok felől egyre özönlött Európába az amerikai bóvli, akkor még úgy tűnt, feltartóztathatatlanul. Kinek van igaza? Vajon együtt vagy külön erősebbek a népek? S vajon fontos-e, hogy ki az erősebb? Sokféle szemlélet ütközik nap mint nap, ha erre kerül a szó. A legtöbb nézet fogyatékosságára az vall legbeszédesebben, hogy a vitatkozó felek, mindig egyéni szimpátia vagy ellenszenv alapján ítélkeznek, megfeledkezve arról, hogy igazságosak csak akkor lehetünk, ha mindenkinek egyaránt mérünk. Ha az egyik népnek megengedem azt, hogy függetlenné váljon, a másiknak milyen alapon tilthatnám meg ugyanazt? Két szembeszökő nemzetközi ellentmondás tátong manapság az emberiség leg­újabb kori történelmi viharaiban: az első az Öböl-háború különös visszavonulási akciója volt, nem is olyan régen. Egy szuperhatalom háborút indított az illegálisan vegyi fegyvere­ket gyártó iraki diktátor ellen, akivel valószínűleg nem túl sokan szimpatizálnak a világban. Mini-birodalmában egyetlen nép volt, mely szembe mert szegülni vele: a kurdok. A kurtán- fúrcsán befejezett háború tragikus fináléja az lett, hogy az addig velük szövetségesként viselkedő amerikai külpolitika hirtelen kinyilatkoztatja, ők valójában nem is támogatják a kurdok függetlenségét, és szívesebben vennék, ha Szaddam Husszein maradna a helyén. Husszein maradt, a kurdokat felkoncolták, a világ közvéleménye értetlenül és szájtátva bámult. Ezt is lehet? Valami ehhez hasonló történt a délszláv háború remélhetőleg immáron fináléját jelentő koszovói véres harcok kapcsán. Amerika a NATO-csapatok égisze alatt bevonult a volt Jugoszláviába, hogy támogassa a szerb agresszió áldozataivá lett népek függetlenségi Új Hevesi Napló 73

Next

/
Thumbnails
Contents