Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Fejetlen angyal
Ihíurawski JVagdolna Eger szívében áll egy régi kápolna. Rendeltetése ma már egészen más, de az ódon falak egy régi kor hajdani igényeiről vallanak, és a rácsodálkozó ember megsejthet valamit abból a vallásos áhitatból, mely a keresztény lélekből a török távozása után elemi erővel törhetett fel. A kápolna tetején a régi korok emlékét őrzi három angyal. A valaha impozáns épület tetején strázsálnak, szemlélve a város életét, és szemben állva a hajdan ellenséges erőt képviselő, ma már azonban csupán épitészeti emlékké szelídült, karcsú minarettel. A középső angyalnak hiányzik a feje. Talán a háború vihara, a bombázások, vagy talán egy földrengés tette áldozatává a szelíd angyalt, ki tudja már... de ő csak áll, tovább végezve tisztét és emlékeztetve valamire a járókelőt. Mármint a figyelmesebbjét. A történelmi és építészeti emlékekben csak úgy dúskáló egri ember ugyanis többnyire észre sem veszi, mi az, ami között naponta jár-kel. Tudja, hogy van, de ahhoz egy városvédő program, egy televíziós összeállítás, vagy egy fotóalbum szükséges, hogy tudatosuljon benne, mi az, amit sose lát meg, mikor arra siet vagy sétál. Az angyal csak áll, mint akit ottfelejtettek, és a belőle kiáltó hiány arról szól, hogy a hajdani barokk pompa a város ezen részén mintha kissé megkopott volna: sorra tűnnek el az egykori kanonoksor szép stílusban épült házai, átadva helyüket a mai kor még mindig sematikus igényének (igényének?!), és egyre pusztítva és felejtve lép tovább a ma siető embere valami mellett, ami mégcsak nem is tudatosul benne soha. A műemlékvédelem vajon miért tétovázik megvédeni az ódon épületeket...? Több ilyen ittfelejtődött angyala is van a városnak, bár jelenlétük nem ilyen látványos, mint a kórház kápolnáján álldogáló társaiké. Fekete angyalok ezek, ittlétüket pedig nemigen kívánja senki. Vannak, mert úgy maradtak. A változásért legfeljebb az a hiányérzet kiált, mely mindig megoldást kér, mikor valami olyan végletesen-végzetesen elhibázott a környezetünkben. Van úgy, hogy felbontott, megrongált, összepiszkított levelet kapunk, vagy egyáltalán meg se kapjuk a nekünk címzett küldeményeket, esetleg hiányzik belőlük ez-az. Reklamálunk, panaszt teszünk, de a rideg, elutasító válaszokon, az elkent ügyeken kívül egyébbel nemigen szembesülhetünk. Szemtelenül az arcunkba vágják „A Hivatal” nem létező fölényét, mely egyúttal azt is jelenti az ő felfogásukban, hogy mi ezzel ellentétben mindösz- sze kisemberek lehetünk, mindezt a néhai Joszif Visszarjonovics stílusában, hajdani gyermekkorunk nyomasztó emléke gyanánt. És ugyanez a fejetlen angyal mered ránk csonkán, mikor recsegő telefonvonalakon sípoló-berregő jelek, olykor beleszólások, váratlan szétkapcsolások adják tudtunkra, hogy „ők még mindig ott vannak és figyelnek”. Kinek a megbízásából is...? Azt nem volna ildomos kimondani, de a helyzet még mindig az, hogy valakinek valamire kell az információ. 64 IX. évfolyam 2. szám - 1999 február
