Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cserniczky Dénes: Bélapátfalva III.
- ANNA az, csak rosszul van írva!! Mi sem természetesebb, minthogy a szobor SZENT ANNA, a forrás meg SZENT ANNA-forrás. Ez a szobor ma már nincs meg. Ezt a modernizáció tüntette el. Azóta helyreállt a rend: MÁRIA-FORRÁS.- Emlékszel-e a GILITKÁ-ra?- A kis kápolnára? Hát hogyne! Apró gyermekkorunkban sokszor kimentünk a Bükkbe épült kicsi-kis kápolnához. Emlékezetem szerint (de régen volt!) alig pár ember fért el benne, mi többiek kint a szabadban álltunk. GILITKA. Ez is a rejtélyek egyike. Honnét ez a név? Szerintem, szigorúan szerintem: sem tudomány, sem népi hiedelem nem foglalkozott vele. Legalábbis nem tudok róla. Történelmi tény, hogy a bélapátfalvi ciszterci templomot a BÉL nemzetségből származó II. KILIT egri püspök kezdte el építtetni 1232-ben. Ez a Kiüt püspök igen érdekes alakja a magyar történelemnek. 0 volt ugyanis, még mint egri prépost, aki 1222-ben megszövegezte az ARANYBULLÁ-t. Már ezt is mutatja, micsoda nagy tudású és egyben óriási tekintélyű ember lehetett. Tehát nem véletlen, hogy ő az, aki mint főpap belekezd ebbe a nagyméretű építkezésbe. Mivel az emberi képzelet valami formában megőrzi a nagy elődöket, kápolnát építettek a templomkészítő tiszteletére a Bükk rengetegében. Namármost: a magyar előszeretettel formálja át saját ízlése szerint a neki idegenül hangzó neveket, szavakat. így lett KILIT-ből GILIT, és mivel a kápolna kicsi volt, lett GILITKA.- Na, de most már induljunk hazafele! Vár a jó ebéd. Jó étvágyat! (A búcsúi ebéd külön tanulmányt érdemelne.) Délután már vége a csendnek. Jön a búcsú hangosabbik része. Régen a faluban volt, ma a falu szélén van a forgatag. Annak idején rendes vasárnapi szokás volt, hogy a lányok abban a díszes ünnepi ruhában összekapaszkodtak és fel-alá járkálva énekeltek, De nem ám kettesével-hármasával, hanem százan-százötvenen egy csoportban. Általában két, de volt, hogy három csoport is járta a Fő utcát. Zengett az egész falu. Na, ezt tessék összehasonlítani a mai leszürkült világgal (Hányszor szomorkodom: ez is eltűnt). Természetesen a forgatókönyv búcsúkor is ez volt. A lányok énekeltek, az öregek kiültek a „ház elé”. Közben elindult a nagy attrakció, a sürgő, a körhinta. Nem volt itt elektromos meghajtás! Hogy lett volna! Gyerekek hajtották. Néha én is beszálltam. De micsoda élvezettel! Tízszer hajtottuk, egyszer felülhettünk rá ingyen. Nem volt egy jó üzlet, de ki törődött akkor vele... Persze nem volt magnó vagy CD. Kéttagú „zenekar” volt. Egy trombita meg egy nagydob. Ma már biztosan szívnák a fogukat az igényesebbek, de ki törődött akkor vele! Fiatalok voltunk, boldogok voltunk! Eljött az este. Valahogy bekönyörögtek, beparancsoltak a nagy forgatagból. Vacsora. Lefekvés. Ágyban fekve hallgattuk a búcsú beszűrődő zaját, és lassan álomba ringatott a sürgő nagydobjának tompa zuhogása: PUFF, PUFF, PUFF... Szervusztok, gyermekkori emlékek, szervusz, Bélapátfalva, szervusztok korácsok, szervusz, Lőrincz Gabi, Sas Kálmán! Ha Isten is engedi, nyáron HAZAMEGYEK. Új Hevesi Napló 53
