Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cserniczky Dénes: Bélapátfalva III.
Csemiczky Dénes Sok ünnep van. Országonként változik. De még egy országon belül is egyes tájegységeknek eltérő ünnepi szokásaik lehetnek. Bélapátfalvának három nagy ünnepe van. A karácsony, a húsvét és a búcsú. Az „apátfalvi búcsú”, ahogy mondják. Hát ez hét országra szóló. Ennek is központja a „Nagy templom” (Érdekes, Bélapátfalván „Nagy templom”, „Nagy tó” és „Nagy domb” van.). Ez a búcsú Szűz Mária mennybemenetelének ünnepéhez, Nagy Boldogasszony ünnepéhez, augusztus 15-éhez kapcsolódik. Sokat változott a világ gyermekkorom óta, de az a megmagyarázhatatlan, különös áhítat, ami ezen a napon elárasztja, átitatja a falut, az nem változott, az megmaradt. Mintha minden megtisztult volna, mintha minden szebb és jobb lenne. Nincs lárma, nincs hangoskodás. Ahitat és megilletődöttség van. Gyülekezik a nép, a templom zsúfolásig megtelik. Mise, prédikáció, körmenet. Valamikor gyermekkoromban színes, tarka rét volt ez a körmenet a lányok és menyecskék színpompás ruháitól. Egy-egy lány nyolc-tíz alsószoknyát viselt, ehhez jött még maga az ünnepi ruha. Egy vagyont ért. Én nem is tudom, honnét tudták ezt elővarázsolni, megszerezni, mert komolyan mondom, ez ma is nagy kiadást jelentene. Akár hiszik, akár nem, a faluban minden lány ezt viselte ünnepnapokra (Ezt az egyszerűbb változatot talán ma is meg tudnák vásárolni - a tehetősebbek). A körmenet ma is körmenet a templom körül. Csak ma a lányok „tarka rét” ruhái szürkültek konfekcióruhává. Itt-ott egy-egy hajdani csillagszemű viseli a meghajlott öregkor fekete öltözékét, az idős palóc asszonyok élettől halkan búcsúzó fekete ruháját. De a körmenet ma is megindítóan szép. Körös-körül a Bükk fái őrködnek, mögöttük a Bélkő félelmetes kőtömbje, és a ránk tekintő évezred nagy folyamába belesimul a templom körül csengettyüszóval, Mária-szoborral, imával, énekszóval, zászlókkal vonuló mai utókor (Egyik zászlón kis plakett: zászlóanya az én Édesanyám). Egy utolsó papi áldás. Vége a misének.- Né' csak, itthon vagy? - szól rám egy „korács”.- Itthon. Beszédbe elegyedünk. Mi történt, hogy történt.- A fene ezt a sok huncutságot!- Úgy, ahogy mondod.- De emlékszel-e? .......Hogyne emlékeznék! Mennyit szaladgáltunk itt a templom kör ül. Csupa titok volt itt minden. Mondtuk egymásnak, hogy itt valamikor papok éltek klastrombán (ami, ugye, szerzetes rendházat, kolostort is jelent). És jöttek tudós emberek, és lássatok csodát, kiástak egy középkori rendházat. Emlékszel-e, hogy csodatévő vize volt a forrásnak?- Szent Anna-forrás - mondta nekem egyszer régen valaki.- Nem lehet! Mária-forrás ez!- Nem! Ez Szent Anna! Utánanéztem. A forrásnál szobor. A szobor talapzatán felírás: ANNO 1872 (Magyarul: épült 1872. évben). ANNO! ÉVBEN. LATIN.) Mivel az ANNO-nak semmi értelme nem volt: III. 52 IX. évfolyam 2. szám - 1999 február
