Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: Dib, dáb, daruláb, tarka disznó mezétláb
Az emberekhez szokott szelídített daru őrizte a háztájat. Amikor jó kedve kerekedett, magát illegetve lépegetett, kis gallyat vett a csőrébe, feldobta és elkapta. Ha idegen fordult be a kapun, csőrét csattogtatva adott jelt.5 A szelídített daru őrző funkciót látott el, s az időjárás előrejelző képessége is fontossá tettem s ezért nem csodálkozhatunk, hogy a középkori váraink majd mindegyikében megtaláljuk a vár daruját. 1580-ban Eger várában tartanak szelíd darvakat, részben tolla, részben ébersége miatt.6 A legéberebb kutya is alszik éjjel 1-2 óra között, s ilyenkor nem ugat, s nem jelzi az idegent, a veszélyt, A várban álló katona is elbóbiskolhatott, s eközben érzéketlenné vált a veszélyre. A daru, mint az éberség jelképe, számos címerünkön is megjelent. Ezeken a címerképeken a daru egyik lábával kavicsot markol. Ha elszunnyad, a kavics lehullik, s a leeső kő zaja felébreszti a madarat.7 Ezt az ábrázolást megtaláljuk a Heves megyében is egykor birtokos gróf Almásy család címerében. A heraldikában az ilyen típusú címert beszélő címernek nevezik, mert ábrázolása elmeséli, miként szolgálhatott a középkorban a vár daruja, a gruem castri. Természetesen a címerben a darunak, mint az éberség jelképének ilyetén ábrázolása jelképszerű. Sokkal valószínűbb, hogy az őrzésnek egyszerűbb módja volt, s ha valami mozgolódást neszeitek a darvak a várak és az udvarházak közül, hangos kiáltozással figyelmeztették az őröket és a lakosokat. Egy ilyen szelídített madár értékes volt. Erre utal egy XVI. századi adalék. A sárréti Magyarszállást, a mai Magyarkát hajdanában darvászok és pákászok lakták. „Az 1554. évi egri összeírás szerint Magyarszálláson húsz szelíd daru volt. A zavaros időkben azonban ezekből Ártandy Kelemen apródjai és Nadányi Pál négy darvat elvittek. A törökök meg Szolnok megszállása alkalmával hat darvat ragadtak el. ”s A XVIII-XIX. század során az alföldi parasztházak majd mindegyikében tartottak darut. Az udvar díszének tekintették. Egy-egy betanított szép daruért köböl búzát (átlagosan 124,4 liter) is adtak.9 A szelídített daru megtalálható a XVIII-XIX. századi vadaskertjeinkben is, mint őrző állat. Nem zavargatta a szarvasokat, őzeket, viszont jelezte az idegen orvvadászt, s a tartása sem került annyiba, mint egy kutyának. A hortobágyi pásztorok a daruhús fogyasztására még e század elején is emlékeztek. A madár lábszárcsontjaiból árat, pipaszurkálót, acélkova és bicskatartóikra gyűrű alakú díszt készítettek.10 A darutollat - leginkább a kalapjuk bal oldalán - a legújabb időkig viselték a pásztorok. A tiszántúli vásárok jellegzetes alakja volt a darvász, aki, ha vásárban járt, kalapja körül 20-30 darutoll lengedezett, de még a kezében is tartott egy kis lapickát, amely szintén tele volt tűzdelve szebbnél szebb darutollal.11 Az egykori darvászok és darvak emlékét idézik a földrajzi neveink. A daratartással kapcsolatos egykori madarászfalvak emlékét őrzi a Gömör megyei Daraság, 1347-ben létező falva.12 1851-ben Fényes Elek lexikonjában található Darufalva (Sopron megye), Daruvár (Temes megye), Darva (Máramaros megye), és Darvas (Bihar megye) hasonló reminiszcenciákat idéz. A darvak egykori élettere lehetett a Tisza menti Palkonya falu 1464-es határleírásában szereplő Kisdarvastó.I3 1698-ban Karcag és Nádudvar határában Új Hevesi Napló 41
