Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Apor Elemér: A magyar irodalom utolsó klasszikus hősi éneke „Eger” Rontó Pál Egerben

nem ad neki eleget enni. Végül katonának áll s küzd a poroszok ellen. Persze a katona ak­kor nem a hazáért harcol, legfeljebb a vitézi névért, meg a zsákmányért. Látván több pajtásom érvén kuruczokat Nem vágják, hanem csak fogdossák azokat Pénzektől megfosztják, lovukat elveszik Tiszteknek óráját, pixissét elteszik. O is utolér egy menekülő főstrázsamestert: Kardomnak lapjával megcsaptam a hátát Mindjárt is hallottam itt illy kiáltását: Pardon Krigsz kamerád! Nyújtotta erszényét, Óráját is: hogy arany, láttam fényét. Később kilövik a lovát alóla, s olyan rossz gebét adnak helyette, hogy bánatában átmegy az ellenséghez. Vesztére, mert elfogják és halálra ítélik, de az akasztófa alatt „pardont kap”. Lengyelországba szökik, ott gróf Benyovszky Móric seregéhez szegődik. Fogságba esik gazdájával együtt, majd sok szibériai didergés és viszontagság után meg­szöknek Kamcsatkából, Párizsba mennek, majd Bécsbe. A kamcsatkai hajóútnak szívet és gyomrot facsaró részletét így írja le Gvadányi: mikor már minden élelem elfogyott és Rontó Pál is megfogyott, kérdi tőle gróf Benyovszky: miért lézengsz, mint tavaszkor a légy? Rontó így válaszol: Eddig azt tartottam hogy a zab kenyérnél Nincs rosszabb étel és a sváb krumpérnél, De sárga csizmámat, hogy kénytelen lettem Halzsírba megfőzni, aztán abból ettem, Ó, milly nehezen ment talpa le torkomon, Mert olly fojtós vala, bár nem ettem mohón, Hogy mind a két szemem az erőlködésbe Kidüllyedt, mint juhnak, ha esik döglésbe, Megrekedt gégémben, már csomoszló fával Le akartam nyomni, mégis nagy munkával Gyomromba taszítám, de nem kis erővel, A flintámba levő szokott vas vesszővel. Persze a technika és az ízlés fejlődik. Ez jár az ember eszében, ha látta Chaplin aranyláz című fdmjében, amint egy bakancsot falatozgat és a levált talp faszögeit utánozha­tatlan előkelőséggel szopogatja le. Végre is hazaért Rontó Pál Miskolcra, de már nem találja életben sem a szüleit, sem ismerőseit. Pénze volt, elméne Eger városába Egy szép házat megvett ott a Ráczutczába Két szép szőlőt is vett és három réteket 32 IX. évfolyam 2. szám - 1999 február

Next

/
Thumbnails
Contents