Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)

1998 / 2. szám - KÖZÉLET - Krupa Sndor: A sarló-kalapács áldozatai

Sötétség fogadta őket, csak egy kis betört ablak szürkülete adott némi világosságot. Mindnyájukat az első keresztények hangulata fogta el. Lopakodva lefelé, mint valamikor azok - az életüket is kockára téve.

Miután a magukkal hozott kosarakat megtöltötték szénnel, Mihály a ruhája alá rejtett lepedővel gyorsan letakarta a lenti kosarat. Ez lett az oltáruk. Rátették a rabsütötte ostyakenyeret és a borocskát. Mivel sokáig nem időzhettek - nehogy a konyhában lévő őrök gyanút fogjanak -, csak közös gyónást végeztek, de soha olyan bánattal, mint most. Majd az atya suttogva elmondotta a legszebb s legcsodálatosabb szent szavakat: "Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem." Aztán térdre rogyva vették a katakombás kenyeret, és ittak a katakombás borból. Majd mindnyájan imádkoztak a maguk módján. Mihály így: "Uram, add, hogy sohase legyek magán- vagy sötétzárkád, hanem az a kamrácskád, amelyről mondottad: becsukva benne imádkozik a lélek."

Hirtelen megmozdult a kosároltár. Ajtóhuzat mozgathatta meg a kosarat? Valaki utánuk lopakodik? Felriadtak. A húsvét boldogsága hirtelen kiröppent belőlük, mint kalitka ajtaján a madár. Elárulták volna őket? Katakombájukra törnek a pogányok? Lebuktak, s most következik az igazi, véres Golgotájuk áldozata?

Ám amikor Mihály a kosárról gyorsan lerántotta a lepedőt, hogy a kabátja alá rejtse, a kosár megbillent, majd eldőlt. Nagy csodálkozásukra a kosár alatt macskák ébredeztek, nyújtózkodtak. A rabok kedvelt és táplált macskái. Nyávogásukkal még köszöntötték is őket. Fülüknek ez a legszebb, legboldogítóbb húsvéti harangként hangzott. Boldogan kívántak egymásnak allelujás húsvétot.

(Részlet a szerző "A sarló-kalapácsos börtönrácsok titkai c. könyvéből; DeWitt, Michigan, 1983)

Debrei-Nagy Zoltán: Az öreg király szelleme

Új Hevesi Napló

33