Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - KÖZÉLET - Kárpáthy: Inflációcsökkentés áremelésekkel?
roFlÁcrócsöKKeocés - ÁReoieléseKKel? A mai ember, bár élete krónikus szeretethiányban és örökös rohanásban telik el - tehát mentes a művészi és érzelmi élményektől hozzászokott az esti mesékhez, melyek természetesen nélkülöznek mindenféle reális alapot. Mesék. Légbőlkapott történetek. És valahogy már jól megférnek a mindennapos robbantások, maffiaháborúk, szörnyűbbnél szörnyűbb balesetek és természeti, emberi katasztrófák mellett. A mai mesék úgy kezdődtek, hogy akkor jött a prérifarkas vagy Tom, Donald kacsa, Mickey egér és társai, és a ma már felnőtté, szavazóképes polgárrá cseperedett csemete addigra hozzáedződött a hősök és anti-hősök hányódásaihoz, agyonveretéséhez, szétzúzatásához, elgázoltatásához, szikláról való letaszíttatásához, miszlikbe aprításához, miegyébhez. Végül pedig mintha mi sem történt volna, a porba sújtott, agyonvert, elgázolt, stb. mesehős felkelt, leporolta magát - feltámadt! - és a herce-hurca magától értetődő módon folyt tovább. Jóllehet az élet is valami ilyesmiről szól - űzés és űzetés de a zsenge gyermekkorban szerzett élmények meghatározóak. Ha nincs következménye a tetteinknek, akár a gyilkosság is megúszható, nem alakul ki felelősségtudat az ilyetén módon agymosott fiatalokban. Az első gyilkosságig vagy az első pofonig azt fogja képzelni, a világ már csak ilyen: az egyik az ütlegosztó, a másik viszont csak tűrni tudhatja mindezt. A büntetés rendre elmarad, kockázat tehát nincs, akkor meg minek legyenek skrupulusai?! Az esti mesét követi az esti hírműsor, mely ugyanazzal a módszerrel mossa a felnőtt lakosság agyát, mint az imént a gyermekekét. Van lopás, csalás, sikkasztás, gyilkolás és gyilkoltatás, háború kicsiben és nagyban, valóságtorzítás bármekkora tételben, mintha a szédülő és émelygő nézőnek egyéb óhaja se volna, csak ez. Minden negyedik évben - bár ezt nem szökőévek alkalmából teszik -, összeötvöződik a hírműsor az esti mesével. Bámulatos ígéretek hangzanak el, csodálatos jövő képe bontakozik ki lelki szemeink előtt, igaz, csak akkor, ha ész nélkül és töretlen hittel valamelyik párt, csoportosulás vagy egyén mellé állunk. Az iménti tömény horror egy csapásra jólétté változik, a csalások, lopások, sikkasztások választási sikerekké, a csúf boszorkány jó tündérré lesz, a béka királyfivá vagy királylánnyá (kinek-kinek gusztusa és hajlamai szerint), a szegénység gazdagsággá, az infláció sújtotta gazdaság virágzó birodalommá. De kinek is...? Nekünk vagy nekik? A tét már "csak" ennyi: ezúttal melyik fél húzza a rövidebbet? Az, amelyiket mindig megvertek, lelöktek, szétzúztak, miszlikbe aprítottak, elgázoltak, megpofoztak, megrugdostak, azaz szürke hétköznapjaiban elnyomtak, kizsákmányoltak, semmibe vettek, megloptak, majd végül még a szeme közé is nevettek és kigúnyolták, vagy pedig az, aki mindezt művelte vele? Vannak fordulópontok emberéletben és történelemben egyaránt. Van úgy, hogy az addig hihetőnek vélt hazugságok özöne már senkit nem hengerel le többé. Még az is meglehet, hogy inflációcsökkentő politikát hirdetnek meg, ugyanakkor a végtelenségig emelik, srófolják fel az árakat, és egy darabig nem történik semmi. De a status quo-t soha semmilyen történelmi kor nem garantálhatta élete végéig a zsarnoki hajlamú, másokat semmibe vevő egyéneknek. Gyermekéletek árán nem lehet vonzó semmiféle ígéret, mely jólétet kínál - látszólag, ugyanakkor kíméletlen tempóval és vehemenciával mindig csak a saját zsebére dolgozik. Egyszer a kikaparható gesztenyék is elgurul hatnak... És akkor ki szavaz kire? Jiárpátíiij 34 VIII. évfolyam 2. szám - 1998. április
