Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - KÖZÉLET - Krupa Sndor: A sarló-kalapács áldozatai
"Aki tudatlanságától gátolva nem képes felismerni Teremtőjét, az nézzen fel az égre! így megtanulhatja, hogy milyen hatalmas az, aki kezdetben mindezt teremtette a semmiből. Hogy senkinek se legyen mentsége, mivel Istent nem ismeri, ő bizonyságul is, meg vigaszul is megalkotta az eget. Azt akarta, hogy mindenki bölcsész legyen - a lehető legjobb, legcsodálatosabb ismerettel. Mert ha valaki kérdi, milyen fényes az Isten, hát nézzen a napba, amit Isten alkotott. Ha meg az érdekli, milyen nagy az Isten, hát vizsgálja meg az eget és a földet. S mivel mindezt még a lángelme se éri fel, azért fontolja meg Alkotójának végtelenségét... A beborult ég pedig Isten titkaira tanít. Mélységes magasságok borítják el, és magasságos szózatok felhői. A felhős tenger titkába senki sem hatolhat be a Szentlélek tanítása és segítsége nélkül..." Ez a hitvallás paplanként simult Mihály prokrusztészi ágyára, és Isten puha ujja alvásra cirógatta a szemét. A hit álomba ringató. A hit lélekboldogító. A hit minden sebre balzsam: Isten legdrágább adománya. Sötétzárkájának hatodik napján Mihály már nagyon éhes volt. Ehséggörcsei eszébe juttatták a mákos-csodát, s utána azt az ellenállhatatlan vágyakozást, ami akkor a hatalmába kerítette. Kicsit szégyenkezett, hogy annyira kívánta a testi étket, s nem vágyakozott oly mértékben a jézusadta után. Pedig az, aki az előbbiből eszik, újra megéhezik, míg Jézus az utóbbiról egészen mást állított. Igaz, a szentmisék betiltása után néhány rab divatba hozta, hogy a nagyobb ünnepeken egymásnak kenyérkockákat adnak. "Börtönostyának" nevezték. Nem közönséges kenyérként fogadják, s nem akárkinek adják. Már ő is kapott néhányszor. Szimbóluma annak, amelyik az égből szállott alá. Csak szimbólum, ha megszentelt is. Ő pedig az igazi után vágyódik. Ezzel kapcsolatban, saját vigasztalására, két emlékét elevenítette fel. Az egyik az 1950-es, amikor a gonoszok nagypénteken szétrombolták a kis rabtemplomot. Néhány napra rá, éppen húsvét reggelén, jelentkezett nála is Bélák.- Nem vennél egy ostyát? A templomból való. Nagypénteken dobták ki. Nincs már több. Ez az utolsó. Csak egy cigarettát kémék érte. Géfyben meghűlt a vér. Ilyet még nem hallott. Ezt még a spanyol kommunisták sem tették meg. Öt cigarettát adott érte. Bélák pogányul nevetett.- Ha ennyire érdekel, néhány napon belül még egyet összekaparhatok a szemétből. Harmincért... Nem könnyű, nem veszélytelen feladat. Ezt meg kell fizetni - vigyorogta sátánian ez a modem Júdás, s markába kuncogva eltűnt a lépcsőházban. A másik eset ez év nagycsütörtökén történt. Csaknem az előbbi húsvét évfordulóján. Ahogyan közeledett a húsvét, egyre többször hallotta édesanyja figyelmeztetését: Húsvét táján az Oltáriszentséget magadhoz vegyed! Ám erre semmi lehetőség se mutatkozott. Minél többször gondolt rá, annál inkább nyugtalanította a gondolat. Titokban végzett szentmisére gondolt. Tudott ilyenekről a börtönben. De hogyan valósíthatnák meg? Az imádkozást is nagyon üldözik. Mi lenne, ha rajtacsípnék őket? Júdás mindig akad, véletlen mindig történhet. Anyja szava meg egyre ösztökélte. A konyhában dolgozott ekkor, jóban volt a pékrabokkal. Kérésére sütöttek neki ostyát, az egyik őr által pedig szerzett egy kis borocskát. Pap volt bőven. Feri atyára gondolt, aki benne volt minden jóban. Attól sem riadt vissza, hogy ezért a húsvétot kurtavasban vagy sötétzárkában töltse. Kiválasztott néhány nagyon megbízhatót, s megegyeztek, hogy meggyónnak és megáldoznak. Nagycsütörtök délelőttjén krumplipucolásra Feri atyát kérették le a konyhába. Alkalmas pillanatban szénfelhozás címén lementek a pincébe. 32 VIII. évfolyam 2. szám - 1998. április
