Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Felszabadulásunk (Gyermekemlékek)
Ébren várta a tanya a hajnalt. A lerészegedett kozákok össze-vissza aludtak, s a tanya népe csendben aggódta az időt, suttogva ejtettek néhány szót az eltelt szörnyű éjszakáról. A kocsit őrző kozák arra sem ébredt fel, amikor a kocsi mellé hajtott egy orosz katonákkal teli teherautó, melyről tüzelésre kész fegyverekkel azonnal leugrottak a karszalagosok és gyorsan meglepték az ébredező kocsibiztosítót. Az autó vezetőfülkéjéből egy őrnagy ugrott ki és sietős léptekkel ment a ház lépcsőjén szemlélődő házigazda felé, aki mellett a tolmács rokon is várakozott. Az őrnagy a hadnagyot kereste és közölte, hogy, a kilenc kozák katonaszökevény, alakulatukat elhagyták, s bandaként függetlenítették magukat a hadseregtől. A szovjet katonai rendőrségnek ez az alakulata a banda letartóztatására érkezett a tanyára, és kérte a lakosság megnyugtatását. Időközben katonái már innen-onnan összeszedték a még másnapos, láthatóan már nem olyan büszke kozákokat, keményen megbilincselve őket. A hadnagy eltűnt. Teri szerint kiment a nagy házból. Az egyik figyelő gyerek mutatta, hogy a tiszt az épület mögötti kertbe ment, ahol egy deszkabudi díszelgett egy óriás diófa ágkoronája alatt. Az őrnagy négy katonával körbefogta a bódét, s felszólította a rejtőzködőt a kilépésre. Néhány perc múlva megjelent az "elegáns" tiszt. Az őrnagy odalépett elé, harsogott valamit az egyre megszeppentebb doni legénynek és gyors, határozott mozdulatokkal letépte rangjelzéseit, fityegő kitüntetéseit. Ezután ezt is megbilincseltette, majd az egész csapat, a dezertőrökkel, kocsival és lovakkal gyorsan távozott a tanyáról, hálaimát rebegő asszonyok szemeitől egészen a Kis-Duna töltéséig kísérve. Néhány perc bénultság után valakinek eszébe jutott, hogy a tiszt kivihette magával a budira táskáit a vélhetően értékes tartalommal. Teri ezt meg is erősítette és maga sietett, sokakkal együtt a kerti deszkaépítményhez, hátha otthagyta a kozák valahol, mert a letartóztatáskor már nem volt nála. Csak az üres táskák kerültek meg, a tartalmát feltehetően a hatalmas emésztőgödörbe ürítette. Többen megpróbálták tüstént, rudakkal, lécre kötött kőműveskanállal és gereblyével kihalászni a "kincseket" a mély gödörből, de azokat elnyelte a sok köbméter, a felkavarástól még hetekig rettenetesen büdös fekália ingoványa. Még hónapok múlva is mesélték, hogy volt, aki nem adta fel. Az éjszakában néha nagy büzözön áramlott a ház szúnyoghálós ablakaira. Tudták, ilyenkor még valaki reménykedve kotorja a büdös trutyit. Arról senki nem tud, hogy a kísérletek eredménnyel jártak volna. ítélet nélkül A puszta gyerekei gyorsan vitték a hírt: a nagyszegi uradalom felől oroszok jönnek. Kis riadalom gerjedt, mert az orosz hadsereg néhány osztaga öt napja már átvonult a legközelebbi falutól úgy 6-7 kilométerre fekvő, hét házból álló pusztán. Üldözték a Kis- Duna töltésén Nyárasd felé menekülő német utóvédet. Azóta nem láttak szovjet katonákat. A puszta gyermekei kíváncsian mentek ki a sártengerbe a hideg, márciusi szélben, felderíteni a közeledő erőket. Öt fegyveres orosz katona kísért két, csizmás, vászoninges katonaféle férfit, akik hátrakötött kézzel, lehajtott fejjel taposták a sarat a csoport előtt. Egy civil is követte őket, fekete kalapban, rövid télikabátban és egy bőr oldaltáskával. A felnőttek nem jöttek elő, az ablakok mögül figyelték a különös menetet, amikor már túlhaladtak a puszta kis temetője és kőkeresztje előtt. Már az udvarház előtt jártak, amikor megálltak és a civil az orosz katonákkal hevesen gesztikulálva vitatkozott. Azután, mintha megegyeztek volna, elindultak a Kis-Duna felé, ki a puszta házai közül. A gyerekek, 28 VIII. évfolyam 2. szám - 1998. április
