Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim (naplórészlet)
ismer mindenkit" - gondoltam magamban "illik tehát bemutatkoznom". Azzal szépen udvariasan a szomszédos asztal elé álltam és szabályszerűen bemutatkoztam. Elhallgattak, nem értették, mit akarok voltaképpen, azután az egyik férfi röviden el is intézett: "C'est bien, asseyez vous toujours!" (Jól van, üljön csak le!) Helyet azonban nem csináltak asztaluk mellett, így azután zavarodottan egy másik asztalnál is megpróbáltam bemutatkozni, de ott is ugyanilyen értetlenséggel néztek rám. Visszakullogtam az asztalomhoz s letettem róla, hogy ismeretséget kössek jövendő nyaralótársaimmal. Nem sok elmeél kellett hozzá, hogy evés közben rájöjjek: a legegyszerűbb, a legműveletlenebb városi proletárság primitív hoteljébe kerültem. Ezek az emberek utálják az idegent. De ha befogadnának is maguk közé, amire most már nem is vágytam, akkor sem lenne hasznom belőle, hiszen nem lenne mit beszélnem velük. Másnap reggel mentem is vissza pártfogómhoz. Azt a kérésemet adtam neki elő, nem lehetne-e valamilyen családhoz kerülnöm panzióba. "Váljon csak, úgy tudom, a pasteur Protestant (protestáns pap) szokott idegen nyaralókat teljes ellátásra vállalni" - azzal indultunk is a parókia felé. Monsieur Scarabin, a pasteur Protestant, alacsony, vállas, 50-60 év közötti férfiú volt, deresedő, bozontos bajusszal s bajuszának méreteivel s bozontosságával versenyre kelő szemöldökkel. Inkább gondolta volna róla az ember - külseje után ítélve - nyugállományú őrmesternek, mint lelkipásztornak. Mme Scarabin magas, csontos, pirosas arcú hölgy, inkább angol, mint francia típus. Kísérőm előadta, mi járatban vagyunk. M. és Mme Scarabin figyelmesen hallgatta: "Igen, náluk mindig vannak nyaranként idegenek. A magyar urat is szívesen vállalják, de hogyan fogjuk megértetni magunkat egymással?" "Hiszen én beszélek franciául - nyugtattam meg őket csak eddig szerénységből hallgattam." "Hát akkor nincs semmi baj" - oldódtak fel mindketten. Megállapodtunk a fizetési feltételekben. M. Scarabin olyan szakszerűen s olyan aprólékosan részletezte, mit kapok és mit fizetek, hogy alapossága szállodatulajdonosnak vagy kereskedőnek is becsületére vált volna. Egy órán belül bőröndömmel együtt első emeleti kis manzárd szobámban voltam. "Az ebéd pontosan délben!" - ezzel hagyott magamra házigazdám. A konyhából nyíló szobában hosszú asztal, elhelyezkedik körülötte a népes Scarabin-család. Engem Mme Scarabin jobbjára ültetnek. M.Scarabin felém fordul: "M. Ba..., M. Ba..." -rugaszkodik nevemnek kétszer-háromszor is, mire végül segítségemmel az s-t sz-nek ejtve ki, elfogadható helyesen mondja. - M. Básszóla, mi az étkezést imával és lelkiismeret-vizsgálattal szoktuk kezdeni." Elmondja az asztali áldást, utána külön ima következik, amelyben az Úr bocsánatát kéri az elkövetett bűnökért, botlásokért. Azután percnyi néma csönd, ami alatt ki-ki lehajtott fővel lelkiismeret-vizsgálatot tart, majd M. Scarabin gyermekei felé fordul s külön-külön - kezdve a legidősebbnél -, mindegyiktől nevén szólítva megkérdezi: "As-tu la conscience tranquille?" (Nyugodt a lelkiismereted?). Az első, 22 év körüli leány, szakasztott apja, lassú mozdulattal emeli fel fejét: "Oui, mon pére" - válaszolja nyugodtan. A második Fran90Íse, 17 éves lehet, ideges mozdulattal simítja ki szeméből lehulló haját. Amikor ismét lehajtja fejét, arcát rögtön körülomolja rakoncátlan sörénye. "Et tói, Marie, as-tu la conscience tranquille?" - fordul az apa harmadik lányához. A keskeny kis ajkak mintha egy pillanatra még szorosabban egymáshoz tapadnának, amikor a finom kis bakfisarc apja felé fordul, azután alig hallhatóan suttogja ő is: Oui, mon pére." A 12 éves Pierrot iskolás hangon felel, s az utolsó, a kis 5 év körüli Coeucoeur fél szemével reám sandítva esik túl a szertartás reá háramló részén. Énreám már nem került sor, pedig az én lelkiismeretem is olyan tiszta volt, akár 14 VIII. évfolyam 2. szám - 1998. április
