Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken
Egy kopott, vedlett bundájú sovány róka nagyot szökkenve nyargalt el ijedten. Meglepődtem én is, de el is mosolyodtam azonnal, mert eszembe villant egy kedves kis történet. ** Egyik vadásztársam vagy tizenöt évvel ezelőtt kezdő vadászként először ült ki rókára. A hóba szúrt háromlábú székére letelepedve feszülten szorongatta sörétesét, egy pillanatra sem lankadó figyelemmel, izgatottan várta, hogy az általa vélt irányból megjelenjen a vörösbundás ravaszdi. Múlt az idő. A nagy hideg ellenére tenyere már izzadt a puska szorításától, szeme fájt az erőltetett figyeléstől. Egyszer csak tőle két méterre váratlanul egy bokor alól kidugta huncut tekintetű, havas pofáját egy izzón vörös bundájú, szép róka. Tekintetük találkozott. Ám a készenlétben tartott vadonatúj tizenhatos bock meg sem mozdult. Csak a látványtól megriadt gazdája szólalt meg hirtelen.- Jaj, Rudi bátyám! Maga meg hogy kerül ide? Bátyámozva, magázva, úgy, ahogy illik. Hogy azután a róka váratlan megjelenésétől, vagy a saját, szinte öntudatlan megszólalásától ijedt-e meg jobban vadásztársam, az már kideríthetetlen. Téli hajtások idején a "Rudi bátyámos" történet rendszeresen elhangzik. És nemcsak az újak, a fiatal vadászok, hanem azok is, akik már többször hallották, még azok is mindig derülnek rajta. Természetes hát, hogy nálunk a hajtásokban nem úgy szól a jelzés, hogy: "Megy a róka!", hanem hogy "Rudi bátyánk érkezik". Fridél Lajos tusrajzai Új Hevesi Napló 11
