Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)

1998 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Farkas András: Tavasz, Színház (szonettek)

FArltAS AviörAs:

Először hóvirág jött szagtalan,

Fehér szirmokkal, még a félhalott Világ díszéül, aztán az arany Kacsintású szorgalmas hajnalok,

Aztán hóval bélelt kisebb szelek, Amikből estetájon elszaladt A szűkös, méregdrága csepp-meleg, De már álmunk nőtt párnáink alatt Aztán az utcán számtalan gyerek Ugrált, labdázott - rendetlenkedett, Mert minden-minden játszani szeret,

Aztán ezredszer-újra járta át A forróság a vágyó életet,

Amíg a rügy bontotta önmagát.

Ülök párommal a páholysarokban,

És készülök az új komédiára.

Fülem - szemem az első szóra várva A történést kívánja izgatottan.

A percnek most szelíd hívás az ára, Hiszem, hogy él a színpad úgy, ahogy van, Hiszen mi játszunk testtel, mondatokban, Mert játék csak, mi lelkünket kitárja.

Ahogy színész is jellemét felöltve Hazudni látszik, olyan igazul Hullámzik bennem ész, szív egyre, föl-le,

S mire a játék végéhez lazul,

A gondolatban és a mozdulatban Az átélés őszintén tapsra csattan.

12

Vili. évfolyam 2. szám - 1998. április