Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkalja ösvényeken
Bükkaljai ösvényeken XVI. Lengedező, langyos szellő, hóvirágok, itt-ott már ibolya. Friss vaddisznótúrások, hullajtott agancsok. Nyújtózkodva ébredező erdő, duzzadó rügyecskék, mámoros madárfütty. Hűvös alkonyok, zörgő falevél, fényes vacsoracsillag. Fegyverolaj illat, tizes sörét. Cvikkek, korrogások, duplázások, ecsettollak. Felejthetetlen, varázslatos élmények. Féltve őrzött, boldog emlékek. Bizakodó, nagyreményű tervek. Szalonkalesek. Hat órára vártuk a húzást. Ráérősen, kényelmesen a friss levegőből nagyokat szippantva ballagtunk a hegyoldalban vezető, száraz avarral borított, kanyargós ösvényen. Az erdő sarkán álltam le, barátom továbbment, követve a völgy vonalát, feljebb, oda, ahol egy tisztás volt, meg a "tó". A múlt század végén még szenet bányásztak itt. Egy nagy mélyedésbe gyűjtötték össze a bányából felszivattyúzott vizet. A vízimadarak meg belehordták a halikrákat. Egy évtizede még a gyerekek nyaranta rengeteg kárászt meg keszeget fogdostak itt össze. Sajnos már végleg kiszáradt. Csak a neve maradt meg. Tó. Meg hogy a "tavas tisztás". Nos, erről a tisztásról indultak a szalonkák, végigrepülve a völgyet, majd az erdő szélét követve jobbra vagy balra csapódva libbentek tova. Általában. De most csak egy kuvik lavírozott el előttem, s ahogy hirtelen megvillant, nagyot dobbant a szívem, mert vitorlázó, furcsa röpte igen hasonlított a 6 VIII. évfolyam 1. szám - 1998. február
