Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - Az idő sodrában
S?z á/ő sodrában Sodrásban élünk. Kisember és nagymenő egyaránt érzik azt a tébolyult erőt, mely mindnyájunkat elsodorni készül. Aki könnyűnek találtatik a megméretéskor, azt máris sodorja fel, a magasba a változó idők szele: látszólag könnyen és gyorsan halad, de az alul maradtak azért tudják róla, hogy dicsősége kétes értékű, s hogy hamarosan ugyanolyan gyorsan fog lefelé haladni, mint amilyen könnyedén felkerült előbb. A szelek már csak ilyenek. Csúfot űznek mindenkiből, aki az ő erejüket a sajátjának véli. A tavaszi szél előbb megcsiklandoz bennünket, majd gonoszkodva jól az arcunkba csíp. A változások szele, mely épp olyan játékosan kezdi, s végül ugyanolyan csípősen folytatja "kezelésünket", már láthatóan és érezhetően a közelben futkos és űzi pajkos vagy gonosz csínytevéseit. Nemcsak a környezetszennyezés átkos következményeként jelentkező El Nino jelenség rémíti el azokat, akik ennek felfokozott erejű folytatásába is bele tudnak gondolni, hanem a felborult értékrend, a szenny kultusza és az erkölcsi rend szinte teljes hiánya az, mely már tovább nem tűrheti ugyanazon dolgok monoton ismétlését. Az emberiség vagy megváltozik, vagy elpusztul. Önmagát teszi tönkre, ha nem tér józan belátásra, és végpusztulásba sodorhatja mindazokat, akik még esetleg nem is döntőképesek saját sorsuk felett. Nemet kellene mondanunk a tulajdon gyermekeink jövőjének? Elsivatagosodott környezetet, halálosan beteg embertársakat kívánunk unokáinknak, dédunokáinknak? Naponta tomboló viharokat, gyakori árvizeket, szétmálló, szétroncsolódó földfelszínt, a mostaninál is gátlástalanabb politikusokat, akik mindig a józan ész törvénye ellen (és a közösség akarata ellen) hozzák meg döntéseiket? S hozzá közömbös kortársakat, akiknek teljesen mindegy, ha mellettük haldoklik valaki, vagy éppen egymást irtják az utcán a gengszterek? Épelméjű ember ilyet nem tehet. Népellenes, népirtó politikával szemben csakis az nyújthat igazi alternatívát, aki népben és nemzetben képes gondolkodni. Az önös érdekek uralma nem más, mint az önszerelemben fuldoklás ellenszenves látványa, következménye pedig egyértelmű lepusztulás egyén és társadalom szintjén egyaránt. A szerzésvágy nem áll meg a százmillióknál sem. Minél többet kap, annál többre vágyik, továbbá annál boldogtalanabb és elégedetlenebb. És ha már mindent megkapott, akkor semmi más nem szórakoztatja, mint a halál, a vérengzés, a gyilkolás, a háborúk élménye. A minden anyagi jót elért ember voltaképpen személyisége lepusztulását éli meg, de ezért nem magát okolja, hanem másokat. így fordul mások ellen. Ezért lesz vérengző gyilkossá. A demokrácia hiányának egyik legkézenfekvőbb jele a terrorizmus jelenléte. Az érzelmi és értékrendi zűrzavarból csak az mutathat kiutat, aki józan, megfontolt egyéniség, kimagasló intelligenciával és lehetőleg magasabb iskolai végzettséggel. A toleranciát szinte említeni se kell, annyira természetes. Magyarországról lévén szó, Kárpát-medencében szükséges gondolkodni, és nem szabad tovább szipolyozni azokat, akik ezt a feudo-szocio-kapitalista világot már ugyancsak unják. Húsvét közeledvén érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon szabad-e polarizálni az emberiséget. Elképzelhető-e keresztény értékrend szeretet és megbocsátás nélkül? Bármiféle vallás vagy érdekszövetség ezen két alapfogalom nélkül? Aki nem tud megbocsátani, nem toleráns. A megbocsátás hiányát követi a bosszúvágy, majd annak tettként megvalósulása. Ezt követi a megbosszultak bosszúja, majd ismét fordul a kerék, és ez így megy végtelen: és boldogtalanul (és félelemben) éltek, míg meg nem ölték egymást... Rómeó és Júlia tragédiájából még mindig nem tanult az emberiség? Új Hevesi Napló 3
