Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / Különszám - T. Ágoston László: Őseim üzenete
- Aztán miért éppen a negyvennyolcasokról? Annyi partizán élete feldolgozatlan még...- Többek között azért, mert az anyám Lenkey-lány. Meg az izgat, hogy...- Jól van, öregem, csak ne olyan forrófejűén! - szakított félbe. - Szedj össze mindent, amit a levéltárban találsz. Én most két hétre elmegyek üdülni. Egy hónap múlva ugyanitt találkozunk, és megbeszéljük a teendőket, jó?- Hát persze - makogtam, és rohantam a levéltárba. Reggeltől estig ücsörögtem a könyvtárban, levéltárban, körmöltem a dokument u- mokat, de bizony a hónap végéig még a töredékével sem végeztem. Lógó orral jelentkeztem a megadott időben, s bevallottam, hogy még sok minden hiányzik.- Nem baj - mondta az én szerkesztőm nem sürgős. Ha készen leszel a kutatással, gyere vissza, aztán majd megírjuk. Mert, tudod, kutatni könnyű, azt bárki tudja, de megírni, látod, az a művészet! A szerződést meg felejtsd el! Mire kötnénk veled szerződést, hiszen azt se tudjuk, egyáltalán lesz-e belőle valami... Kutatni könnyű... A fenét könnyű! Ha az Országos Levéltárban nem akadok össze Elvirával, aki anyáskodva segítette bizonytalan tapogatózásaimat, talán abba is hagytam volna az egészet az első hét után. Ő azonban nemcsak a katalógusok rejtelmeiben igazított el, hanem bemutatott Katona Tamásnak, Urbán Aladárnak, s más neves történészeknek, akik a saját tapasztalatukból tudják, hogy a múltat vallatni legalább olyan nehéz és izgalmas feladat, mint megírni egy regényt. És velem együtt örültek, ha sikerült valami érdekességre bukkannom. Olykor félreették a saját munkájukat is, hogy tanácsokkal, jelzetekkel lássanak el. A Hadtörténeti Intézetben hasonlóképp segített dr. Bóna Gábor és dr. Böhm Jakab. Közben megtaláltam a két dédunokát. A budai várban dr. Nagy Klárát, a Sashegyen pedig Lenkey Ágnest. Klárika Lenkey Emma - a tábornok unokahúga - leszá r- mazottja, Ágnes pedig az egri Lenkey Károlyé. Először kissé idegenkedve fogadtak, hiszen aki eddig ezzel a témával foglalkozott, mind azt firtatta, hogyan őrült meg Lenkey János, és ők úgy érezték, pellengérre akarják állítani a hőst, akire oly büszke volt a család. Éreztem, hogy kudarcba fullad az egész vállalkozás, ha tovább forszírozom a tragédiát. Elkezdtem hát beszélni a régi sejtésemről, melyet eddig még semmi se igazolt, mégis makacsul rágás z- kodtam hozzá; szerelemnek kell meghúzódnia a tragédia mögött. Ha helyesen építettem föl a teóriámat az átolvasott dokumentumokból, s jól éreztem rá a büszke „hétszilvafás nemes” jellemére, akkor egy szőke hajú, kék szemű galíciai lánynak vagy asszonynak kell előmosolyognia Lenkey kapitány vonásai mögül.- Várjon csak - mosolyodott el Klárika -, apám élete végén sokat foglalk ozott a család történetével. Egy fél szekrénynyi feljegyzés maradt utána. Mintha említett volna valamit... Győztem! Valóban szőke volt és kék szemű, egy lengyel gróf lánya, Szerafina Potocka. S Klárika dédapja is lengyel menekült család sarja volt; Lenkey Emma férje, Peregriny Elek. Adatok, forrásmunkák címei, családi levelek 1843-ból... És végül egy di a- felvétel egy képről, mely a fiatal Lenkey Jánost ábrázolta. A kor levegője megtöltötte a boltíves szobát, s egyszerre magam előtt láttam a két Lenkey-fivért, amint éppen látogatóba érkeztek e házba 1849 tavaszán. A falon a büszke gyalogos kapitány - Károly és János nagybátyja -, Lenkey Lajos képe függ ma is, mellette a felesége, Wolf Marianna, a bécsi asszony, s Emma, a lányuk, akit huszonhat évesen ragadott el a tüdőbaj. Ágnesnél megtaláltuk Lenkey János bátyjához írt német nyelv ű leveleit 1840-ből meg 1848-ból, meg a Bárdos József által 1930 körül készített családfát. És még egy ismere t- len szerzőtől származó kép, mely az aradi fogságban ábrázolja Lenkey Károlyt. Új Hevesi Napló 45
