Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / Különszám - T. Ágoston László: Őseim üzenete
T Ágoston László Jónéhány éve már - közben ő is megtért őseihez amikor egy nap így szólt hozzám anyám:- Elolvastam a Nemeskürty könyvét, kisfiam, tudod, azt a "Kik érted haltak szent Világszabadság"-ot. Az éjjel meg frontátvonulás lehetett, mert alig hunytam le a szememet. Amint forgolódtam az ágyban, eszembe jutott valami. Az egyik tábornok nevét úgy írta, hogy Lenkei és Zádorfalvi Lenkey János. Nem hagyott nyugodni a gondolat, fölkeltem, megnéztem. Valóban úgy volt.- Úgy hát - feleltem magabiztosan -, én is olvastam. De mi következik ebből?- Tudod, én nem ismertem a nagyapámat. Fiatalon meghalt, még 1905 körül. De láttam valahol egy aláírását, ő is használta a Zádorfalvi előnevet. Határozottan emlékszem rá, hogy Zádorfalvi Lenkey Pál állt azon a papíron. Még arra is emlékszem, hogy olyan tizenhárom éves forma kislány lehettem 1936-ban, amikor nekem kellett otthon maradnom házpásztornak, mert nagyanyánkat Egerbe hívták temetésre. Akkor hozták haza Aradról a tábornokot. Sokáig mesélte mindenkinek, milyen fényes állami temetés volt. Huszárok, meg díszlövés, meg minden...- És mi következik ebből? Gondolom, a fél ország ott lehetett a temetésén.- Azt nem tudom, de ha nagyanyámat külön meghívták, szerintem volt hozzá v a- lami köze a családnak...- Ugyan, anyám, hiszen ha minden Kovács meg Lakatos atyafíságát kutatná, a fél országról kideríthetnék, hogy rokon. Jó, elismerem, hogy a Lenkey nem ilyen gyakori név, de hát végül is mit akarsz? A kutyabőrt keresni a hetvenes évek végén? Tegyük föl, hogy megtalálod, akkor mi van? Bemutatod a párttitkár elvtársnak, vagy beragasztod a szocialista brigádnaplóba? Sokáig nem esett szó a dologról, talán egy kissé meg is sért ődött a kemény szavaktól anyám. Aztán a következő tavaszon egy újságkivágással a kezében csöngetett az ajtómon. Rövidke glossza volt, epébe mártott tollal írták. Egyik nagy nemzeti költ őnk sírját fölverte a dudva, benőtték a bokrok, s a felbillent sírkő betűit belepte a moha. A „hálás utókor” még arra se volt képes, hogy a sírt kipucolja.- Látod - mondta -, lehet, hogy a Lenkey-sír is így néz ki Egerben. Én bizony e 1- megyek, fiam, és kipucolom. Elkísérhetnél, ha van egy kis időd... így történt, hogy egy júniusi szombat délei őttön megérkeztünk Egerbe. Gyalog indultunk el az állomásról. Szép, napos, kora nyári délei őtt volt, jólesett elsétálgatni a virágokkal pompázó kertek mellett. Aztán érdeklődni kezdtünk Lenkey János szülőháza után. Elég sokan visszakérdeztek, hogy „az meg kicsoda?” Végül az egyik buszmegállóban megszólítottunk egy karcsú fiatalasszonyt. A kislányával kettesben várakoztak. Kérdésünkre felcsillant a szeme, s ő is visszakérdezett. De nem azt, hogy „az meg kicsoda?”, hanem hogy miért keressük. Anyám rögtön elmondta, hogy ő Lenkey-lány, s azért jöttünk, hogy rendbehozzuk a tábornok sírját, ha netán azt is úgy gondoznák, mint az újságban olvasott nagy költőét. Erzsiké elmosolyodott, s most rajta volt a sor. Miközben elment a busza, e 1- mesélte, hogy ő a helyi Lenkey János úttörőcsapat vezetője, s nemcsak a sírt gondozzák, hanem még a tábornok szülőházán lévő emléktábla betűit is átaranyozták a gyerekek. Van egy szép csapatnaplójuk is, abba gyűjtik a tábornokról szóló dokumentumokat. Ha Új Hevesi Napló 43
