Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉZET - Losonci Miklós: Pesti tárlatok
Losonci Miklós: 'Pesti tárCatof^ A főváros komoly eseményét jelentette októberben a városligeti Palme-házban rendezett országos kerámia-kiállítás. A kerámia a képzőművészet államszövetsége, - színei révén a festészettel társul, a mintázást tekintve a szobrászat előiskolája vagy végeredménye. A technika, a fogalmazás és a gondolatiság szabadsága révén a mai magyar kerámia nemcsak a századelő klasszikusainak, Gorka Gézának, Kovács Margitnak, Gádor Istvánnak méltó folytatását jelenti, hanem tegnap is, a jelenben nemkülönben a magyar kerámia európai élvonalat képvisel, világérték. Ezúttal is páratlanul gazdag nemcsak a minőségben, hanem a bátor kísérletekben, a személyes vallomásokban, a formálás feszességében, függetlenségében, - egyedi árnyalatokban. Pannonhalmi Zsuzsa, a Magyar Keramikusok Társaságának elnöke, maga is élvonalbeli keramikus törekvéseiket így határozta meg: "része kíván lenni a MAGYAR KULTÚRÁNAK, a magyar kerámiaművészet értékeinek." A látott müvek alapján jelezhetjük, mindez nem vágyálom, több a programnál is, valóság és eredmény. Ambrus Éva díszkutat álmodott samottba, Bedécs Mónika tárgyformálása szellemdúsan ötletes, Bráda Enikő kőagyagban folytatja a bronzkori mintákat. A műfaj határai között a szobrászi gondolkodás határtalanságát kezdeményezi az idén elhunyt Csekovszky Árpád, aki főiskolai tanárként nemcsak a felnövekvő keramikusnemzedék megbecsült mestere volt, hanem maradandó értékeket létrehozó művész. "Utolsó vacsorá"-ja is erről tanúskodik. Hőgye Katalin a tömegelosztáson belül izgalmas grafikai vonalvezetésnek is teret biztosít, Karsai Zsófia építészeti elemeket is meghív kőagyag plasztikáiba. Laborcz Mónika porcelánt és bronzot egyesít találékony elmélyültséggel. Németh János a műfaj új klasszikusa: tömör alakzatai sajátos szellemiséget tükröznek. Pólyák János hiteles absztrakciója sűrítmény, gondolkodásra késztet, Szávoszt Katalin, a Schrammel-iskola elkötelezettje, Szemereki Teréz a játékosságnak biztosít elsőbbséget. Képzőművészetünk a kerámiában alkotó csoportja ezúttal is méltó seregszemlén igazolta nemcsak közös és általános fölkészültségét, hanem a világértékre is ható, azt részben meghatározó lehetőségét, a mértékadás és a minőség jegyében, a szobrászi gondolat és fogalmazás függetlenséget biztosító tágasságában. A Vigadó Galériában decemberben FEHÉR KÉPEK válogatását láthattuk. A fehér szín rejtélyéről már Goethe is értekezett, Van Gogh úgy elmélkedett hogy az igazi fehér tartalmazza a sár feketeségét is, összetettebb árnyalat. Több festő még azt is megkérdőjelezi, hogy a fehér szín-e egyáltalán. Annyi azonban bizonyos, hogy Tóth Menyhért az emberi tisztaság egyetemességét tudta az értékmegmaradás szintjén fehér szimfóniáiban megragadni. Az ő nyomán is gondolkodnak jelenünk magyar festői a fehér mélységén és magasba ívelő, eszméket is rögzítő lehetőségein. Többen így fehérítik vásznaikat, mások egy szigorú egyszerűsítés jegyében; más színek lemondása révén jutnak el a fehér létüzeneteihez. Balogh László egyenesen a fehér relativitását elemzi, azt az igazságot, hogy a fehérített rózsaszínek, szürkék, halványbamák is a fehér nagy családjához tartoznak. Berki Viola úgy éri el "Csendes éj "-én a karácsonyi fehér békesség eszmejelző sugallatait, hogy mérsékli a többi szín valőrértékét. Fehér László a fehérhez fekete tömböt Új Hevesi Napló 47
