Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Pomogáts Béla Pók Bajos ravataléinál A Magyar írószövetség és barátai nevében veszek búcsút Pók Lajostól, aki nyolcvanadik életévében távozott el közülünk. Egyike volt azoknak, akiknek munkássága jóval szélesebb körű volt annál, amit a könyvtárak katalógusa mutat. Lajos barátunk ugyanis, amellett, hogy számos irodalom- és művelődéstörténeti munka örökíti meg nevét, az elmúlt évtizedek legendás kiadói, szerkesztői és vezetői közé tartozott. E szerkesztők nevét, méltatlanul, kevésbé tartja fenn az emlékezet, pedig a kulturális élet és maga a kultúra folyamatossága éppen a szerkesztő kezébe helyeztetett. Különösen egy olyan korszakban, és itt természetesen a mögöttünk lévő történelmi évtizedekre gondolok, midőn a kultúra folyamatosságát, a szellemi értékek érvényesülését ártalmas szándékok veszélyeztetik. Pók Lajos közel négy évtizeden keresztül dolgozott azokban a könyvkiadókban: a Müveit Nép, a Bibliotheca és a Gondolat műhelyeiben, vagyis tulajdonképpen ugyanazokban a kiadói műhelyekben, amelyek a magyar tudományos, valamint közművelődési szakirodalmat gondozták. Az egri reálgimnázium és a budapesti egyetemi évek, majd némi kitérő után fiatalon vált azzá a kiadói szerkesztővé, akinek kezdeményezése, odaadása és munkája nyomán irodalom-, művészet, és művelődéstörténeti könyvek, összefoglalások, enciklopédiák százai kerültek a hazai olvasó kezébe, és alakították ennek gondolkodását, világképét, értéktudatát. Ezek a könyvek a magyar és az európai műveltség és szellem hagyományait és értékeit mutatták fel, és ennyiben hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar értelmiségi kultúra fenntarthassa folytonosságát az ideológiai diktatúrával megterhelt évtizedekben is. Hadd tereljem a szót egy pillanatra a személyes emlékek körébe. Vagy két évtizede a Gondolat Kiadó felkérésére írtam egy vaskos könyvet az 1945 utáni magyar irodalomról. Tudtam, hogy életveszélyes vállalkozásba kezdek, politikai és irodalmi érzékenységeket sértek meg, és ez bizonyára ki fog hatni munkám fogadtatására. Közel egy esztendőt töltöttem el céduláim között, méricskélve az arányokat, a jelzőket, a méltatásokat. Amikor úgy éreztem, hogy kezdek kifulladni, felkerestem Pók Lajost, és előadtam neki gondjaimat. Rezzenéstelen arccal hallgatott egy hatalmas íróasztal mögött, időnként megszívta tekintélyes szivarját, és mindig hasznos tanácsokat adott. Óvatos volt persze, máskülönben nem is tölthetett volna el évtizedeket a főszerkesztői íróasztal mögött. „Mindent meg lehet írni - mondotta -, csak meg kell keresni hozzá a megfelelő szavakat.” Lehet, nem idézem pontosan, de ez volt a tanítás lényege, és a jótanácsa általában bevált. Ez a mértéktartás, óvatosság és hidegvér jellemezte tevékenységét, midőn kéziratok sorsáról döntött, kéziratok sorsába avatkozott, vagy saját kéziratain dolgozott. Többnyire bent tartózkodott a kiadó Bródy Sándor utcai össze-vissza épített és barkácsolt, zegzugos épületében, nem is tudom, mikor dolgozott könyvein, tanulmányain. A Gondolat kiadónak kétségtelenül azok voltak a legtermékenyebb évei, midőn ő tartotta a kezében az irodalmi ismeretterjesztés ügyét. Kitűnő és nevezetes könyvsorozatok és vállalkozások indultak és értek be a munkája nyomán: a Nagy Magyar írók, a Világirodalmi Kiskönyvtár, a Miért szép? című tanulmánysorozatok vagy a több kiadásban is megjelent Világirodalmi Kisenciklopédia. Az előbbiekből nemzedékek tanultak irodalmi kultúrát, az utóbbi ma is használható kézikönyv. Új Hevesi Napló 29
