Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Mint irodalomtörténetíró ugyancsak kitűnő művekkel gazdagította a hazai irodalomismeretet. Munkásságának középpontjában két klasszikus mester: egy magyar és egy német állt. (Magyar-német szakos tanárként kezdte pályafutását.) A magyar: Babits Mihály, akiről 1967-ben kismonográfiát adott közre, ez a könyv volt az első jele annak, hogy klasszikus írónk végre-valahára megkaphatja a magyar Parnasszuson az őt joggal megillető helyet. Később Babits Mihály száz esztendeje címmel adott közre értékes szakirodalmi és esszéválogatást, egy évszázad kritikáinak és tanulmányainak tükrében mutatva be a recepció változásait. A német író pedig Thomas Mann volt, akinek gazdag és érzékeny portréját egy 1969-ben megjelent könyvében rajzolta meg. Ehhez járult hozzá, ezt egészítette ki a századforduló és a századelő osztrák irodalma és művészete iránt táplált érdeklődése, amelynek gyümölcseként egy Franz Kafka munkásságáról írott könyvet és egy, a szecesszió művészeti gondolkodását bemutató kötetet bemutató kötetet vehetett kezébe az olvasó. Pók Lajos munkásságának betetőzését végül az alig egy évtizede közreadott Bécs 1900 című album jelentette, ebben a könyvében nemcsak hozzáértéssel, hanem érzékelhető szeretettel is mutatta be az osztrák főváros szellemi és művészeti életét a századforduló idején. Az osztrák-magyar századforduló világa valóban a béke klasszikus korszaka volt: igazi „aranykor”, amelynek szellemisége összefoglalta a hagyományos értékeket, emellett új utakat nyitott. Ebben a tradícióban találta meg Pók Lajos a maga világképének a gyökereit. Az európai és magyar humanizmus örököseként tevékenykedett, mindig a nyitottságot, a türelmességet, a józan értelmet képviselte. Váratlan távozásával az a virtuális európai „lovagrend” lett szegényebb, amely mindig is távol maradt a közélet túlságosan is hangos fórumaitól, hogy inkább csendes és szívós munkával tartsa fenn a szellemi értékek mindig támadott és veszélyeztetett világát. Hitünk szerint a halál nem zárja le véglegesen az emberi személy létezését, ez a személy fennmarad, akárcsak azok az örök értékek, amelyeket földi létében szolgált. Barátunk búcsúztatásakor ebből merítjük a közös reményt. 30 VIII. évfolyam 6. szám - 1998 december
