Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
A füstcsórdncofó ßrtgdS Az üzemvezetői irodában, az asztal mögött ülő Gerinces elvtárs éppen eligazította a szoba közepén toporgó Rezoviczki Vince brigádvezetőt, utasítva, hogy sorolja be az újonnan felvett munkást a füstcső-készítő műhely valamelyik műszakjába. A veterán kommunista elvtárs, amikor megtudta, hogy egy börtönből szabadulóról van szó, dühösen kifakadt:- Már megint én kapok egy piszkos ellenforradalmárt! Gerinces megvonta a vállát és közölte, hogy a felvétel közvetlenül Rindig elvtárs utasítására történt (Ez ellen pedig nincs mit tenni, mert ő a vállalat műszaki vezetője, igaz, hogy kerékpárjavító képesítéssel, de a „Szocialista Hazáért” érdemrend büszke tulajdonosa, amit pufajkás harcosként, a szocialista rendszer fegyveres védelméért kapott). A titkárnő még hallotta Rezoviczki vaskos káromkodását, amint kilépve az irodából jól becsapta maga mögött az ajtót és morogva ment vissza a műhelybe, ahol a brigádja, a füstcsőráncoló brigád dolgozott, most már kilenc fővel. Bővíteni kellett a létszámot, három műszakos termelést szervezni, mert a kereskedelem egyre többet igényelt a ráncolt könyökcsövekből. A műhelyben két gépen gyártották a csöveket egy-egy lemezhengerítő és szegecselő előkészítő munkással. A friss munkaerő tíz napja szabadult a börtönből, letöltve az 1956-ért kapott büntetését. Diplomázó gépészmérnök hallgató volt, és itt is csak a vállalati központban dolgozó húga révén kapott munkalehetőséget. A száztíz kilós, hatalmas termetű brigadéros nem jó szívvel fogadta. Látványosan buta, állandóan fortyogó, idős munkás volt, az üzemi MSZMP pártcsoport vezetője. Hite szerint megtörhetetlenül elvhű, az alapfokú szemináriumokon túllépni képtelen, igazi kommunista, akit sértett, hogy hozzá teszik a megnevelni való ellenséget. De a parancs az parancs. Ezért hát akkurátusan-mogorván elmagyarázta a gép működését, a minőség ellenőrzését, a selejt elkerülését az új fiúnak. Felhívta a figyelmét arra, hogy ebben a brigádban kötelesség a fegyelem, a pontosság és a szocializmushoz hű magatartás. Ha nem lesz megelégedve, elküldi, mivel még csak próbaidős. Ezután mutatta be előkészítőjének, aki egy mosolygós tanulógyerek, a Miki volt. Megérkezett a müszaktársa is. Vékony, irodába való volt, aki rögtön bemutatkozott, mint mérlegképes könyvelő. Már néhány hónapja, büntetésből, segédmunkásként dolgozik, mert valami nagy elszámolás-hiányosságot varrtak a nyakába a tsz-nél, ahol korábban évekig, eredményesen működött. Azt is megtudta, hogy a brigádvezető lesz a váltótársa. Erre külön figyelmeztette a hústorony-főnök, mert ő finnyás arra, hogy a gép ragyogó tisztán, működőképesen álljon rendelkezésére műszakkezdéskor. Kezdhette a csőráncolást a „gépen”, amely nem egészen embernek való fizikai munka: három tekerés a forgatókarral (ez a ránckinyomás), majd egy lendületes behúzás egy másik karral (ez a ráncösszeszorítás), mindez egymásután tizenegyszer. így lett egy könyökcső. Gépenként átlag 100-140 darab készült nyolc óra alatt. 3600 tekerés, 1200 húzás műszakonként, ki hogyan bírta. A vékony könyvelő a legkevesebbet csinálta, a brigádvezető neheztelése ellenére. Ez is alaposan kimerítette. Az új munkás, jól ismerve a gépek általános üzemtanát, először alaposan tanulmányozta a masinát. 1906-ban gyártották (!), de a sok felújítás ellenére működőképes volt. A teljesítmény csak az emberi fizikumtól függött. A karokon lehetett állítani, de az öreg nem engedett hozzányúlni, nehogy az „ő gépét” valaki elrontsa. Ezt most el kellett fogadnia, de féentt öájúá* Új Hevesi Napló 19
