Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
'Kaéá “Eé£a Sljúr Édes Franciaország - küldi Roland sóhaját a távoli föld felé (Roland-ének). Ahol tépett lombokból, pineákból és cédrusokból virágzik föl a (dél-)francia szellem. Ha van kalapunk, hát le vele! Ahogy Piacenza felől fordul a busz völgymenetbe le Genova felé (s robog), Istenem, robog), úgy válik hirtelen mediterránná a levegő, a táj. Aztán végig az olasz Nyugati Riviérán a hegyoldalakra felkapaszkodó szőlőlugasok üde zöldje, s a boldogság képzetét keltő (a tenger fölé magasodó szirtek tetejére tömörült) parányi városkák rajzolata. Időről- időre a szem elé bukkanó marinák; fullasztóan szép az egész. Tony, az Aggteleki Nemzeti Park oktatásművésze videózik, fiestára utazunk, kiállítás-bemutató ünnepre, a busz félkaréjában pedig a Jósvafői Népdalkor. Ventimiglia után már Frankhon, s bár ősz van, de a „lélek szószként ömlik a tájra/ s sárgán párái a nyár”. Menton, Cap Martin, Monaco, Beaulieu, Cap Ferrat, Nizza után Vallauris (Picasso), oldalra egy félszigeten Antibes (nekünk egy delfinárium, amúgy Solti György!), Juan Les Pins, az A 8-as autópálya baloldalán, a mediterráneum parti sávjában. Cannes, azúr ősz. De hát aranytarajos nyár van. A Pierre Vacances hotelhálózat egyik appartement-jában lakunk, szűkösen, de elvtársiasan. Az Aggteleki-karszt (környéke lehetne akár toscanai táj is) langy borát fölváltja a francia merlot, amit itt is a kannás kiszerelésben, de valódi szőlőből állítanak elő. A jósvafői öreglányok-legények képeslapokat fogalmaznak tele élvezetes jókívánságokkal, tömör, férfias stílus, ahogyan Lenin írhatott Gorkijnak. A cannes-i fesztiválpalota lépcsején hágok, araszolok lefelé (!) az alagsorba. Itt egy nemzetközi bemutató készülődik, ukránok, északspanyolok, írek, portugálok és katalánok, tajvaniak - csupa civil szervezet, s mi - Hódmezővásárhely, mint alföldi magyar régió és Aggtelek, a világörökség része. Cannes-ban minden héten van valami fesztivál, ezek általában bensőségesek, alig néhány látogató cselleng a standok környékén, egy szardíniás szendvics húsz frank, viszont a toilette gyönyörű! Fényképezik is sűrűn a magyarok, utóbb egy egri csoport is érkezik, ők Andalúziába tartanak, meg Marokkóba. Cicerónénk, Charles Fekete ötven éve él Cannes-ban, tagja a helyi önkormányzatnak is, amúgy geológus és nyugdíjas tanár (mellesleg a magyar államfő rokona, erre büszke). Elegáns, szikár öregúr, bemutatja a magyar csoportokat, de legtöbbet a nyugdíjas pro- vanszál női tánckör vezetőjével társalog. Cannes, a fény városa túl édeskés, a La Bocca-negyed arab rendőreivel pedig különösen az. Minden illatos, akár a dzsungel. A külvárosi supermarché már emberibb, itt vásárolunk mindenféle csacskaságot. A vár környéke tele van kutyaürülékkel, mindenhol kínai palotakutyákat, meg máltai selyemmicsodákat láthatunk, s még ez sem árthat a pálmák övezte sétányoknak. A tenger úgy mélykék, ahogy a szekszárdi merlot mélyvörös. De jobban szeretjük a szálló édesvizű, feszített víztükrét. Persze csak a tenger után. Az élvezeteket sűríteni kell. Éjszaka nyitott ablak mellett alszom, szeptember közepén is huszonöt fokban párálódunk, gőzölgünk, még hajnal felé is. A Riviera-expressz félóránként söpör el dübörögve az ablakom alatt, alvás tehát kizárt. A tenger sustorogva-csámcsogva próbálja a partot tovalökdösni, ezt hívják morajlásnak. Félálmomból arra riadok: gyorsan megfürödni a Földközi-tengerben, mert holnapra talán már nem lesz ott! A helyén. Új Hevesi Napló 5
