Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Víz László Hiteles VA$Vf VlAVHÍSÍtVÁV»Vj? Októberben lesz éppen tíz éve, hogy Ballestrero torinói bíboros érsek sajtókonferencián jelentette be, miszerint az ún. C 14-es eljárással elvégzett a radiokarbonos kormeghatározó vizsgálatok 1260 és 1390 közé helyezik a világhírű ereklye, a torinói halotti lepel keletkezésének idejét. Ez a datálás heves vitát váltott ki a szindonológusok körében, hiszen szöges ellentétben áll a keresztény hagyománnyal és az eddigi kutatások eredményeivel (irodalmi forráskutatás, képzőművészeti stiluselemzés, virágpor analízis, numizmatikai és biblikus kutatás, a komputeres feldolgozás megállapításai, stb.) Ezek az eredmények elég széles körben ismertek. A vita azonban azóta is tart. A kérdés az: hogyan áll ma a lepel hitelessége körül folyó polémia? Történt-e valamiféle frontáttörés az egyik vagy a másik álláspont javára? Vannak-e az álláspontokat erősítő vagy gyengítő újabb kutatási eredmények? Mindenekelőtt az éves gyakorisággal megismétlődő nemzetközi szindonológiai konferenciák, kongresszusok és szimpóziumok - valamint az ezeken ismertetett tudományos anyag - tanúsága szerint a kutatás - talán kevesebb „harci zajjal”, mint kezdetben - de változatlan intenzitással és figyelemre méltó eredményekkel folyik. A szindonológia komoly művelői a logika sérelme nélkül nem fogadhatják el a lepel középkori datálását; érthető tehát, hogy mindent megtesznek a pro és kontra érvek okozta kínos ellentmondás feloldásáért. A kutatás és a vita változatlanul két fő kérdés körül forog:- mely tények bizonyítják kétséget kizáróan a lepel 1260 előtti - tehát a C 14-es kormeghatározás szerint keletkezésének legkorábbi dátuma előtti - létét?- manipulálták-e a három laboratóriumban a radiokarbon kor meghatározásának eljárását, módszerét, illetve adatait? Ha nem manipulálták, akkor mi eredményezhette a műszeres mérések rossz eredményeit? A vita során a C 14-es eljárás eredményét elfogadók álláspontjának némi „felpuhulását” lehet megfigyelni. Egyik-másik - eddig a legmerevebben elutasító álláspontot képviselő „radiokarbonista” - hajlandó elismerni, hogy bizonyos körülmények és fizikai vagy kémiai folyamatok (pl. a chambéry-i tűz vagy egy feltételezett erős neutron sugárzás) megnövelhette a lepel C 14-es tartalmát, miáltal erősödött a lepel fiatalabb korra utaló radioaktiv sugárzása. Alapvetően azonban fenntartják a műszeres mérések perdöntő érvényét elfogadó álláspontjukat. Ami a lepel 1260 előtti létét bizonyító tényeket és tárgyakat illeti, ezekből ugyancsak bő választék áll rendelkezésre. Tulajdonképpen ebbe a körbe tartozik a 6. és 13. század között született - és korábban már bőven tárgyalt - valamennyi Krisztus-ábrázolás, amelyekről a művészettörténeti elemzés kimutatta, hogy stílusjegyeik a lepel képmásának hatását bizonyítják. Ebbe a körbe tartozik az összes, ezekben a századokban alkotott „Pantokrátor” típusú Krisztus-ábrázolás, legyen az freskó vagy mozaik; ide tartoznak a mandilion freskók a kappadóciai Sakliban a 11. századból, a szerbiai Gradacon a 12. századból, az ugyancsak szerbiai Studenicán 1235-ből, továbbá a 7. és 9. század között vert számos bizánci pénz, az emesai ezüstváza, II. Justinius ezüstkeresztje a 6. századból, stb. A stílusjegyek azonossága tagadhatatlan, ami a lepel képmásának hatását, tehát a lepel létét bizonyítja. Három kiemelkedő fontosságú tárggyal külön is érdemes foglalkozni. Új Hevesi Napló 39
