Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
A magyar művelődéstörténet „szent” könyvének tartott - és a létezéséről 1770-ben először hírt adó PRAY György jezsuita tanár után Pray-kódexnek nevezett - latin nyelvű sacramentárium több szempontból is rendkívüli jelentőséggel bír. Liturgiatörténeti fontosságát az adja meg, hogy sacramentárium műfajából következően a miséző, szentségeket és szentelményeket kiszolgáltató pap által mondandó szövegek és imádságok gyűjteménye. Zenetörténeti jelentőségűvé teszi az a tény, hogy az első magyarországi keletkezésű vonalas kottát és számos egyházi éneket tartalmaz. Benne található a legrégebbi magyar naptár és az évente változó húsvéti ünnepek két táblázata. A kódexet történelmünk kutatói is számon tartják: 897 és 1187 között történt eseményeket ír le, közli a királyok névsorát 1210-ig, és Kálmán király törvényeit a kartali országgyűlés (1096) dekrétumai alapján. Még drámatörténeti jelentősége is van: megőrizte egy húsvéti misztériumjáték szövegét. A Pray-kódex nyelvtörténeti fontossága azonban - legalább is a magyarság számára - mindent megelőz. A latin szövegbe ágyazva található ugyanis az első - és máris alapos nyelvi kultúrára utaló - összefüggő magyar szöveget tartalmazó nyelvemlékünk, a mindannyiunk által ismert Halotti Beszéd: „Láttyátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk. Isá pur és chomu vogymuk...” Most azonban nem az a célunk, hogy a Pray-kódex liturgia-, zene-, nyelv- vagy kortörténeti jelentőségét taglaljuk; bennünket most a képanyag szindonológiai vonatkozásai érdekelnek. A 235 x 150 mm nagyságú pergamen lapok négy oldalán ugyanis míniummal és kékkel színezett tollrajzok láthatók: az elsőn a keresztrefeszitett Krisztus, a másodikon a levétel a keresztről, a harmadikon a sírbatétel és a holttest megkenése, illetve Mária és a jámbor asszonyok látogatása az üres sírnál, a negyediken a trónoló Krisztus egy angyallal és a szenvedés tárgyi eszközeivel. Figyeljük meg a harmadik oldal két rajzát. Az angol Jan WILSON történész és a francia P. DUBARLE O. P. professzor mutattak rá, hogy a képek ábrázolásmódja feltételezi a torinói halotti lepel ismeretét, pontosabban: a képek a szent leplet ábrázolják. A felső képen a holttest helyzete megegyezik az eredeti leplen láthatóval; a test - Krisztus ikonográfiájában egyedülálló módon - teljes mezítelensége ugyancsak. A keresztbe összetett karok és kezek helyzete is azonos; teljesen szokatlan módon - de a lepellel megegyezően - hiányzanak a hüvelykujjak. Az elfektetett test alatt a kiterített halotti kendő is látható. Az első képen a rajzoló nyilvánvalóan a szent lepel jellegzetes szövési módját akarta ábrázolni a kendő sajátságos mintázatával; az alsó lepel-fél kis keresztjei bizonyára Krisztus keresztjére, illetve a Megváltó azon aratott győzelmére utalnak. A lepel azonosítása - és ezen túl korának meghatározása - szempontjából döntő jelentőségű a két lepel-félen a minták, illetve a kis keresztek között fordított L-alakban elhelyezett 4-4 kis karika, egy valamikori égés okozta lyukak nyomai. Ismeretes, hogy az 1532. évi chambéry-i tűzvész milyen sérüléseket okozott a leplen. Kellett azonban egy korábbi tűzesetnek is lennie, amely jól látható nyomokat hagyott a kendőn: a szóban forgó égési lyukakat, kb. a medencecsont combcsont ízületeinek magasságában, mind a frontális, mind a dorzális oldalon. A tűzeset időpontja nem ismert; csak azt tudjuk, hogy A. Dürer 1516-ban már ábrázolta azokat a lepelről készített rajzán. Miután a Pray-kódex 1192 és 1241 között - kétségtelenül a torinói halotti lepel ismeretében, annak alatt, illetve magát a kendőt is ábrázolva - készült, nyilvánvaló, hogy a A budapesti Pray-kódex 40 VIII. évfolyam 5. szám - 1998 október
