Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)

1998 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Misóczki Lajos: Versbe szőtt évek

A halálfélelem a bajtársát is hatalmába kerítette. Ez állandó verstéma lett:

Túl az Árkon

Túl az árkon zörög már a nádas.

Vigyázz honvéd! Mert jön a halál.

Egy sorozat hallatszik a túlról,

És egy honvéd szívébe talál.

Édes kis lány most már ne is várjál,

Ha szomorkodsz, tudom, mi az oka annak,

Mert kedvesed el van már temetve,

Egy nagy erdő közepe táján.

Édesanyám! Te se várj hiába,

Ne várj engem többé haza már,

Azt, akit olyan nagyon szerettél,

Eltemette az orosz határ.

TAltArobó wtÁn

A takaródét már régen elfújták,

A század már sátrakban pihen,

Csak két barát üldögél a tűznél,

Beszélgetnek halkan, csendesen.

Mondd meg kedvesemnek, pajtás,

Mondd el neki végső óhajom,

Őt már én többé sosem látom,

Teáltalad végképp búcsúzom.

A harc közben is újból és újból az otthon, a család emlékképe jelenik meg Benei gondolatában. A mondanivaló közvetítője ezúttal is az el nem küldött tábori levél:

Leveledet

Leveledet itt őrzöm a zubbonyom zsebében,

Amelyikben azt írtad, hogy menjek haza végre.

Szeretnék is hazamenni, végre együtt lenni,

Hazamenni, veled együtt szentmisére menni.

Hát az édes, kicsi fiam megnőtt-e már szépen,

Tud-e már beszélgetni, írd meg a levélben.

Tudja-e már mondani, hogy drága, jó apukám,

Ugye a harctéren sokat gondolsz énrám?

Tedd össze a kicsi kezét, ha leszáll az este,

Tanítsd meg őt imádkozni s hazaszeretetre.

Csókold meg hát helyettem is, ha eljön az álma,

Ő a mi szép szerelmünknek élő, szép virága.

Az egyik bevetés utáni éjszaka édesanyjára emlékezett, aggódó sorai őt idézték:

30

Vili. évfolyam 1. szám - 1998. február