Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Jő az éj sietve, ember, állat s madár dolgát félbe hagyva nyugodni tér immár. Csak ő nem nyughatik, zaj veri fel, lárma, nem ád nyugtot néki nyoszolya, sem párna. Ó! te szerencsétlen, mit ér most hatalmad? gyötrelmeid közben nincs, ki véled virraszt! Miként veszett kutya, ide-oda futos, rohangál vaktába', s magáról mit sem tud, sündörög, forgódik, ide-oda kapkod, szűköl meg vicsorít, tajtékozva morog! Forgolódik ez is, fektében sincs nyugta, nem is gondolkodik, tétlensége - kínja. Hánykódik fekhelyén, pedig hogy alhatna! Szüntelen gyötrődik, fájdalom kínozza, gonosz vágy serkenti féktelen rablásra, mint poklosnak éhe, oly nagy kapzsisága, halálig, ha enne, jóllakni nem tudna. Éjszaka sötétje fogja még a hajnalt, szirmot a rózsafa virága sem hullajt. Ám a szikla ormán a napfény feléragyog, s tengernek hullámán szikrát vet csillámlón. Még alant, a völgyben, szürkület homálya, nem festi az eget hajnalpír halványa, király szálájához tanácsnokok gyűlnek, s hozzájok szózatot ekképpen intézett. „Egész udvaromnak leghívebb szolgái, udvari tanácsnak ti legbölcsebbjei, kiket úgy kedvelek, tudjátok meg gondom: kín és bú gyötör meg, mert most is azt látom, hogy a földkerekség minden birodalma nékem, tiszteletét, békével nem adja. Ezért hadra kelek most minadazok ellen, kik nem fogadják meg: behódolnak nékem. Haragom most sújtsa ama országokat, melyek vonakodtak megadni magukat, mi több: szándékomért csúfoltak s gúnyoltak, csúful kinevették, kik követim voltak.” Hallván e szavakat sok jó öreg vitéz, ki urát szolgálni volt mindenkoron kész, fejéről kalpagját mindahány levette, nagy hálákat adván, elé letérdele. „Hála Néked”, mondák, „nagy királyi Fenség, hogy Te kegyes voltál, hogy minket kedveltél. Erő és hatalom tesz méltóvá most Téged, mivel nem vagy vesztes, uralni a Földet. Mert vajh melyik város lenne oly erősség, melyet le nem rombolsz seregeid élén? Új Hevesi Napló 13
