Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Murawski Magdolna: Kövek drámája
Wlurawshi íflagdolm: afaáynápiz- Látogatás Szervátiusz Tibor műtermében Az arcán mérhetetlen szenvedés-nyomok, Petőfi és Dózsa szikár és végzetes vállalásokat tükröző vonásai. Látszólag nyugodt és általában hallgatag, nem könnyen bírható szóra. Tartása, akár az erdélyi havasok fenséges fenyveié: szálegyenes. Soha nem hajlik, inkább egyszer az életben derékba törik. Már szinte természetes, hogy az anyaország lakója, gyökereit, indíttatását mégsem tagadhatná le: végzetesen, egyszer s mindenkorra erdélyi, a szó legnemesebb értelmében. Olyan ősi kultúra hordozója, mely nem tanulható semmiféle iskolában. Vele született, a génjeiben, minden egyes sejtjében ezt hordozza. Nem könnyű eltalálni oda, ahol családjával együtt lakik; még az utca számozása is rendhagyó. A budai hegyek magasából tekint le ránk, enyhe utánérzés gyanánt szülőföldje fenséges tájai után. Odalent a nagyváros nyüzsgése, fények és füstködök, odafenn csend és természetközelség. A kertben és a műteremben szobrok, köröttünk mindenütt az a fajta nyugalom, mely drámai küzdelmeket takar. Ahogy tekintetem körbejár az egyes műveken, olyan, mintha egy album képei elevenedtek volna meg. Sok-sok darabjuk ismerős, és a fotók mozdulatlanságba dermedt világából most eleven és lüktető valóság lesz. A szilárddá kérgesük felszín alatt láva izzik. Ez nem az illedelmesen társalgó formakultusz szépelgő világa. Itt minden egyes darabért, minden vésőnyomért komoly küzdelmet vívott az alkotójuk. Mikor pályaválasztása mikéntjéről és okáról kérdezem, édesapja példájáról, csendesen hangzik a válasz:- Erdetileg orvos akartam lenni, de mivel származásom miatt nem vettek fel az egyetemre, hát beiratkoztam a képzőművészeti akadémiára. Onnantól fogva már egyértelmű volt, hogy ezt akarom csinálni. Nem bántam meg a döntésemet, ma már nem tudnék más hivatást elképzelni a magam számára.- A müvei igen sok szenvedést, küzdelmet tükröznek. Miért éppen ilyenné alakult a világa?- Soha nem vonzott az öncélú, szép formák világa. A drámaiság viszont igen. Érdekes és nehéz feladat lehántani a kövekről a fölösleget. Az Ady-szobromat például tizenkét évig faragtam.- Ennek a szobornak a sorsa is izgalmas, nemcsak a születése - fűzi hozzá az egyik jelenlévő sejtelmesen.- Igen. Mielőtt átjöttem Magyarországra, elástam Adyt. Azt nem tudtam, hogyan fog majd átkerülni, de bíztam benne, hogy egyszer sikerülni fog. Mikor áttelepültem Magyarországra, a román hatóságok nem engedélyezték a müveim áthozatalát. Előtte már hónapokig csak apró fafigurákat faragtam. Semmiféle köztéri megrendelésem nem volt, egyszerűen nem hagytak dolgozni. Mögöttünk kisebb, fából faragott szobrok, ennek a korszaknak a szülöttei. Csángó menyasszony, Csángó madonna, a Székelyföld derűjét hordozó szobrocskák, melyekkel mintha önmagát tarisznyálta volna fel a művész a hazájából való kényszerű eltávozás előtt. Az ősi Kelet üzenetei ezek a művek, kultúránk mélyrétegeinek felszínre került, művekké testesült üzenetei.- Végülis hogyan került át ide ez a hatalmas kőtömbből kifaragott Ady-portré? Új Hevesi Napló 63
