Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖZÉLET - Ifj. Tóth Ferenc: Még egyszer a Schindlerről
beosztott tisztként nem tartozott a főbűnösök közé az ÁVH központi szervezetében, de megvolt benne a bátorság, és a rendszerváltozás hajnalán, amikor még tétje és kockázata is lehetett a lépésének, kiállt az ország elé: sajnos, meg kell állapítanunk, hogy az ő kivételével egy akkori, ismert személyiség sem kért bocsánatot, pedig lett volna miért. Ami pedig a második világháború kitörését illeti, számos történész vallja - az 1990 óta megnyílt, új kutatási lehetőségek alapján - azt a nézetet, hogy Hitler 1941. június 22-én támadásával csupán megelőzte Sztálint, aki a maga részéről néhány héttel később akart támadni. Az a változat sem hozott volna kevesebb szenvedést az emberekre, viszont ideje lenne már végre árnyalni a védtelen és békeszerető Szovjetunióról és a vérengző náci fenevadról szóló történetet. Végezetül a garázdákról, akiket V György Agnes „ Vart pour l’art anarchistáknak” nevez: az ö létüket igen merész kísérlet a fasizmus számlájára írni; bármennyire hasznos mumus is, mindenről még a fasizmus sem tehet. A fasizmus értékrendjétől - Haza, Munka, Család - igen messze áll az öncélú pusztítás, hiszen eszménye a magát a közösség boldogulásának alárendelő, értéket teremtő ember; elutasítja az individualizmust, a társadalmat politikai pártok nélkül, vagy mozgalmi jellegű egypártrendszerben, korporativ alapon szervezi. Ez a hármas alappillér jellemezte mind a már említett fasiszta államokat a harmincas években, mind Juan Perón rendszerét később Argentínában. A garázdák viszont egy széteső, értékvesztéses társadalom emberi melléktermékei, vagy ha úgy tetszik, áldozatai, ami természetesen nem azt jelenti, hogy csak sajnálnunk kellene őket anélkül, hogy tennénk is valamit. Ok azok, akik képtelenek a tömegtájékoztatás által - részben mesterségesen - megteremtett igényeket a valós lehetőségeikkel összhangba hozni, és mivel saját, belső értékrenddel - jelentős tömegekhez hasonlóan - nem rendelkeznek, az állandó, feszítő ellentmondás feloldását csak a pusztításban vélik megtalálni. Azért rombolnak tehát, hogy másoknak se legyen: így akarván bosszút állni egy világon, amely nem adja meg nekik azt, ami szerintük pedig járna - nyilván minden teljesítmény nélkül. Nem tudom, hogy a szerző Szabó Albert fekete maskarába öltözött követőin kívül miféle fasiszta jelvényekkel találkozott a nyilvánosság előtt, és miféle nagygyűléseken: merthogy az ő összejöveteleik nem azok. Vannak olyan politikai erők ma Magyarországon, amelyek nagy tömegeket képesek az utcára vinni, de Szabó Albert Népjóléti Szövetsége nem tartozik közéjük. Szabóék megmozdulásain - amelyek kizárólag a Belvárosban zajlanak - a tömeget a szorgalmasan filmező külföldi tudósítók adják; alkalmasint a Jégbüfé előtt, az utcai óra alatt, nyugati tévéstábok surrogó felvevőgépei előtt tör előre a fasizmus Magyarországon, amitől a derék nyugati polgár majd illendően fél otthon, a meleg kuckóban. Ma ebben az országban kevésbé a fasizmustól kell félteni a társadalmat, mint a bukott hatalom által elfogadottá tett becstelenségtől, a szervezett és az úgynevezett megélhetési bűnözéstől, és egyáltalán: a teljes erkölcsi zülléstől. Új Hevesi Napló 53
