Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖZÉLET - Ifj. Tóth Ferenc: Még egyszer a Schindlerről
törekvéseket, amelyek a program megvalósításával szembenállnak és adott esetben nemcsak módosítást válthatnak ki, hanem a program kudarcát is eredményezhetik. További gyakorlati probléma, hogy a közpolitikái döntések egy része szándékosan homályos vagy kétértelmű. Többnyire a háttérben ilyenkor a szimbolikus politika szempontjai húzódnak meg. Vagyis olyan szándékok, amikor különböző közpolitikái döntésekkel adott politikai kurzus stabilitását kívánják megalapozni, és a döntéshozatalkor egyáltalán nem figyelnek arra, hogy ezek a döntések megvalósíthatók-e vagy sem. S^/día/uw <>/ a/te. Ac fern fvaM. Ez év februári számunkban jelent meg V. György Ágnes cikke Októberek ürügyén... címmel. Ezzel kapcsolatos reflexiókat közlünk, azzal a megjegyzéssel, hogy nem áll szándékunkban folytatni ezt a polémiát. Fenntartjuk korábbi nézetünket, mely szerint a vitázó feleknek egymással kellene megbeszélniük véleményüket. Indulatok és előítéletek nélkül. (A szerk.) tfy t7át6 'penenc: ültért erjrjszer a Sdjinölcrről... Egy dologban feltétlenül igaza van V. György Ágnesnek: amit a Schindler listája című filmről ír az Új Hevesi Napló februári számában. A kevesebb valóban több lett volna. Ezt azonban a zsidóság szenvedéseit feldolgozó filmek mennyiségére értjük, e mű ugyanis még Amerikában sem, Európában pedig egyáltalán nem mondott semmi újat, hiszen az említett kérdéskört az elmúlt ötven évben már legalább ötven változatban feldolgozták, igen hullámzó színvonalon. Míg a piacon immár fél évszázada jelen vannak a nemzeti szocializmus zsidóüldözéséről szóló filmek, a sztálini kommunizmus borzalmai a jelek szerint nem ihlették meg Hollywood rendezőit, forgatókönyvíróit, illetve az alkotások anyagi hátterét biztosító producereket. Pedig hát a Szovjetunió összeomlása után - részlegesen - megnyílt levéltárakból napvilágra került adatok nagyjában-egészében igazolták Szolzsenyicin becsléseit, amelyeket Gulag szigetcsoport című könyvében közöl: ezek szerint a leninisztálini birodalomban a kényszermunka, a kivégzések, a tisztogatások, a mesterségesen teremtett éhínségek áldozatainak száma több tízmillióra tehető, csak az egykori Szovjetunió területén, nem számítva Kína és a csatlós országok hasonló módon elpusztított polgárait. Őket is el kellene már végre a világ boldogabbik - de legalábbis szerencsésebb - felén siratni; hiszen ezek az emberek még ma, halálukban sem kaptak akár csak jelképes elégtételt sem: a nyugati tömegtájékoztatásban tevékenykedő értelmiség hangadó része ugyanis még ma is ragaszkodik ahhoz a kényszerképzethez, hogy a politikában a gonoszság forrása kizárólag a jobboldalon keresendő. E gondolatmenet szerint a magát baloldalinak nevező önkényuralom vérengzései csupán sajnálatos üzemi balesetek, mert hát a jószándék amúgy megvan. A jó és rossz effajta felosztása az elmúlt évtizedekben már valóságos dogmarendszerré merevült: ennek egyik, igen fontos eleme a szómágia, amelynek sajnos, a cikk szerzője áldozatául esik. Sikeresen megtörtént a fasizmus és a nemzeti szocializmus összemosása, holott két teljesen különböző dologról van szó: a hitleri rendszertől a fasiszta berendezkedésű parancsuralmi rendszerek nem csupán ideológiai-eszmei szempontból 50 VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus
