Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Szokolay Károly: Végítélet, Egy nagy művészhez
és átvérzik a gazdátlan napokban a valóságnak érdes szövete Sárgállik, mint a kikerics a falhoz lapuló rémület egy pillanatra azt hittem, szeretlek áléit órák folynak le a földre s valahol egy párhuzamos világban a puszta fényben felragyogsz mezítelenül, szikáran emelkedsz, magad fölé magasodsz magad vagy a kiátkozásban árulásunk mint végtag csonkja fehéren mered elő Fogoly vagy! Fetrengsz gúzsbakötve Mindketten így vagyunk talán Várjuk csak, mikor múlik el Nappal tűnődve, éjjel sikoltva felriadva... Egymáshoz tapadunk, akár az álmok s feloldódunk a kárhozatban (3zokolay károly : Vé5Ítélet Ha majd megállsz porom felett és rajta megteszed jeled, őrizd rajtam kegyelmedet, hadd lehessek ott is veled! Alszom majd lenn álmatlanul, testemben már féreg se túr, csak száraz csont hever alul, de Te leszel rajta az Úr. 22 VIII. évfolyam 1. szám - 1998. február
