Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: Fram och tillbaka I.
a kiejtés. Mosollyal ajkán lépett be lakásába. Sang froid és önfegyelem tekintetében nagyobb horderejű meglepetések fogadására volt hitelesítve. Egy kopott vonatból érkező utasok vonultak át a csarnokon s kedélytelen árnyakat vonszoltak maguk után. Erna bőrtáskájába nyúlt, tétova ujjaival arrább rakta a rejtőzködő rúzs koronadíszes fémtokját, amely kényes szolgálatát megelégelvén, valóban a legmélyebb, legvédettebb zugot kedvelte. A matató ujjak tovább haladtak, minden megállapítható cél nélkül, s hovatovább azt engedték föltételezni, hogy feladatul az érzelmi reakció elfedése, a Gunnartól hallottak semlegesítő elkeverésének látszatkeltése. A „kitelepült” hűtőházi szaktekintély kedveskedő duruzsolása ugyan jólesett Ernának, elfogadta annak lendítő vonzalmát, ám volt abban egy kis elkésettség, valamelyes ambivalenciát megszimatolva a nő inkább választotta a mértékletes tudomásulvétel hűtöttebb fokozatú holdudvarát - mely kirakat gyanánt fordult Gunnar felé s nem a leplezetlen lelkesedés tűzpiros fodrait, hogy a férfi magabiztossága - bár a legjobb barátnak könyveltetett el - ne szökjön idejekorán túlságosan magasra. „Őrangyal? Elvont fogalomként vagy valóságosan? Torsten lenne az? És a helyi jártasság annyira fontos?” - töprenkedett Ema a hízelgő közlések ingoványos lugasába becsalva és a kétkedés kérdéseivel labdázgatva. „Miképp fog az engem érinteni, hogy Torsten is ott lesz?” - mérlegelte továbbá magában a dolog fontosságát, kissé önző módon elmerészkedvén egészen a haszonnal járó érdek határaihoz, a cui prodest? fontolgatásához, s akaratlanul föltekintett a pipafust-lemezek fölött díszelgő kőfáklyákra, mintha megvilágosító ötletet nyújtottak volna a kételyek nyitjához, amikor Gunnar szólalt meg, és zavaró fészkelődés közepette a bőröndöket tapogatta.- Ideje lesz leszállnunk, Ema kedves, a vonatunk beállt. Óvatosan haladj a lépcsőkön. Nem volt hiábavaló a figyelmeztetés, mert a kövezet helyenként kiismerhetetlenül csúszott. A vonat késő délután érte el a Mecsek nyugati lankáit, s nem sokkal később megállt. A nap javában ontotta még melegét, sőt, a délvidék klímája hozzáadta a maga hőfokait is. Amint elrobogott a síkban kígyózó vaskolosszus, a pici állomás környékén egészen felüdítő természetes csend fogadta a négy-öt érkező utast. Gunnarék az épület melletti padokhoz igyekeztek a fehér zúzadékkövön át, ugyanis a korábbi megbeszélés szerint személyautó jön értük, hogy a biológiai konferencia táborhelyére szállítsa őket. Gordonkahangú dongók zúgtak mögöttük a margarétás kertben, ami az álmatag zajtalanságba ágyazva barátságosan simogatta hallószerveiket az órákig tartó vonatzaj elviselése után. (Folytatjuk) Új Hevesi Napló 21
