Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: Fram och tillbaka I.
laboratóriumi munkákat, szállítmány-szervezéssel foglalkozott. A percek beosztása és kihasználása nélkülözhetetlen volt a gördülékeny munkamenethez - egyszóval pontosságvilágban élt. Eleinte elég gyakran andalították-gyötörték az emlékek hazájáról; visszavisszajártak a smőlandi és göttlandi képek. Elővillant egy-egy napfényes jelenet a Szent Iván-napi táncról, a hódító hegedű-muzsikáról, nagyapjának szakálláról és szakállas intelmeiről, akinek erdőbirtoka volt Montanában vagy Minnesotában; a tündökletes Hjälnaren-tavi csónakversenyről (a csónakok megrakva csinos lányokkal és fenyőággal vegyes gyermekláncfű-girlandokkal), vagy a Kebnekaise-csúcsról, ahonnan szeles szeptemberi délelőttökön el lehetett látni egészen az óceánig, keresztülnézni Norvégián, egyszerűen keresztülnézni egy országon - a csodával volt egyenlő. Ám ezt a terülj- asztalkámat, ezt az emlék-csemegéstálat úgy tudta a józanító valóság-számbavétel varázspálcájával nyomban eltüntetni, kioltani, amikor akarta, önmaga védelmében s a helytállás érdekében, hogy a napfény helyébe ködöt, lucskos esőt, zord hideget képzelt; ily módon rugalmas készség formálódott meg benne, mellyel a maga hétköznapiságára, szándékosan szürke felületre rögzítette a lebegő idillt, a múlt jelenéseinek szivárványos hajlatait. Vonatkerekek kattogása és a behallatszó robusztus dübörgés mosta alá támadó örvényben az ajtókra vetülő szelíd aranyfény-pásztákat, és felemás érzetet kényszerített ki a várakozókból. Homloka fölött a férfi egy hajtincset simított el - jelentőséget színlelve vele. Megszólalt.- Ernám, a te utadat Magyarországon is az én őrangyalom vigyázza, az én gondoskodó jelenlétem minden lépésednél. Szükségtelen nyugtalankodni. Néhány jó ismerőst várok a konferenciára a Mecsekben. Torsten is eljön, hallottál róla. Tudod, hogy én is azt szeretném, ha pompás élményekkel gyarapodnál az itt töltött időd alatt, és a konferencia öt napján is végig együtt leszünk. Baj nem érhet, ha bízol az én helyismeretemben. Gunnar nem volt teljesen elégedett saját megszólalásával, nyugtatgató bátorításával, de ha pillanatnyilag adós is maradt érzelmileg jobban átfűtött okfejtéssel, úgy tapasztalta, hogy Ernából a képletes kérdőjelek tovaszálltak, s kisimult bizalomnak adták át helyüket - ennélfogva nem is tipródott sokáig megítélése helyességét illetően, mely szerint az asszonynak, mint hirtelen megriadt és szeretetre szomjazó, cirógatást áhító kismacskának legmegfelelőbb gyógyír a kedveskedő csevegés. Újra felötlött benne, hogy a szóval tartás eszköze is odakívánkozik a megterített asztalhoz, melyet a jó vendéglátó gondosan előteremt. Lisbetet hozta szóba, meg a különös véletlent az emlékezetbe idézés kapcsán, mert odapillantott az asszony ölében kiteríett hermelines magazin oldalára, a karoling- minuszkulákkal fölvezetett szép természeti fotóval dúsított cikkre; fel is hívta rá a figyelmet, melyet a konferenciára (de a meghívón természettudományos találkozóként is feltüntetett rendezvényre) készülve érdemes lesz elolvasni, majd kitekintett a szekér körül őgyelgőkre az állomás előtt, és majdnem nevethetnékje támadt azok csúfondáros karmozdulatai láttán. Csúfondáros? Múltkor pécsi szolgálati lakására érkezvén, kulcsaival babrált az ajtó előtt, amikor a lépcsőházba kiszűrődött egy hang. Lakószomszédja és munkahelyi kolléganője hangjára ismert: a szomszéd lakás előszobájában sült el épp akkor a jól kivehető óhaj: „A Gúnárnak kellene szólni, hogy az eperszállítmány ne akadozzon megint”. Tessék. A gyerekek után már a felnőttek is csúfolják? Persze, így könnyebb és magyarosabb 20 VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus
