Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken V.
- Sikerült-e már a vendégemnek lőni valamit? A találkozáskor vigasztalgatott.- Gyorsak ám a madarak, mi? Mondtam, hogy jól tarts elibük! Vagy nem jött rád egy sem? Nem baj, na! Majdcsak belejössz te is előbb-utóbb. Nagyon röstelltem, hogy minden segítő szándéka ellenére sem tudtam lőni egyetlen kakast sem. Pedig ő talán még büszkébb lett volna rá, mint én. Szinte már sajnáltam. Aggatékán most is négy szép hosszúfarkú kakas függött.- Ez igen! Gratulálok! - mondtam neki.- A kutyám hozta - szólt szerényen hamiskás mosollyal szája szögletén. Szép volt a teríték. A kompetencia kiosztását a vendéggel kezdték. Levett kalappal köszöntem meg a két fácánkakast.- Na, azért csak lett neked is a végén, mi? - szólt mosolyogva, amikor visszaértem mellé. - Otthon meg nem kell azt részletezni, hogy ki lőtte! Tiéd és kész. Hát nem? - folytatta atyai, baráti melegséggel hangjában. Mire hazaértünk, sötét este volt.- Lajos bátyám! Köszönök mindent - mondtam búcsúzóul.- Nincs mit - válaszolta kurtán. Pedig volt. Nagyon sokat köszönhettem neki. Nemcsak ezt a szép napot, hanem az azóta eltelt évek megszámlálhatatlanul sok-sok szép emlékét, amit az ő jóvoltából a vadászat adott. Azokat a leíratlan tapasztalatokat, titkokat, jó tanácsokat, melyeket oly őszintén, önzetlenül adott át nekem, az ő több évtizedes vadásztapasztalatából, bölcsességéből. így hát megismétlem:- Köszönök mindent, Lajos bátyám! Fridél Lajos tusrajzai Új Hevesi Napló 15
