Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim III.
„Les souvenirs d'enfence Ne s'efFacent jamais, Ne s'effacent jamais..." (A gyermekkor emlékei Soha el nem múlnak, Soha el nem múlnak), a „d’enfence” szót „de France”-ra változtattam, s gyerekesen így juttattam kifejezésre, hogy franciaországi emlékeim egy életen keresztül fogják szívemet sóvárgó visszaemlékezéssel melengetni. De nemcsak a tájtól, az ismerőssé vált vidéktől esett nehezemre az elválás, hanem a családtól is, amely bár bizonyos korlátok között, de mégis magába fogadott. Megszerettem a fanyar humorú, öreg M. Scarabin-t, aki egyházi mivolta ellenére legalább olyan buzgalommal szövögette a gyarló földünkhöz kötő szálakat, mint azokat, amelyek az égbe való utunkat készítik elő, megszerettem Mme Scarabin-t, aki egyetlen hangos szó nélkül, szinte a szemével irányította a népes család s a négy vendég ellátásának munkáját, s megszerettem ezeket a sem nem túlságosan értelmes, sem nagyon müveit nagyobb lányokat, akik egymással versengtek, hogy anyjuk munkáját megkönnyítsék s kisebb testvéreiket, Pierrot-t és Coeucoeur-t kordában tartsák. Láttam, naponta tapasztaltam apró kis figyelmességük jeleiből, hogy ők is megszerettek engem. Nekem kellett vigyáznom reá, hogy ez az angol leányokkal, de különösen a német diákkal szembeni megkülönböztetésem ne jusson bántó formában kifejezésre. S mivel egyedül álltam akkor az életben és szeretetre vágytam, megfogalmazatlanul az a vágy is megérintette az utolsó napok búcsúzó hangulatában szívemet: ilyen szoros kapcsokkal egybefüződő családból kellene magamnak élettársat választanom. S egyszerre csak a kis Marie lépett elő finom arcával, keskeny kezével, törékeny, de mégis izmos, karcsú alakjával gondolataimban a három Scarabin kisasszony közül s kérdően reám nézett: „Talán én?” - „Nem, nem.” - hallgattattam el magamban, „hiszen még szinte gyerek vagy.” Amikor a gyorsvonat Párizson keresztül végigszáguldott velem Franciaországon, hogy a tanítási év kezdetére itthon lehessek, jobban éreztem, mint bármikor, milyen sok igazság rejlik ebben a francia mondásban: „Prendre congC, c'est toujours mourir un peu!” (Valahányszor búcsúzunk, meghal valami bennünk). (Folytatjuk) Molnár István Géza: Eiffel-torony 8 VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus
