Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim (naplórészlet)
utcák által felszabdalt háztető-rengeteg, a terek, parkok zöld lombja alatti élet szemlélésével, melynek zaja csak dongás, zümmögés formájában ért fel a magasba. Ekkor kézbe vettem a térképet, hogy a még fel nem ismert nagyobb épületeket rajta azonosítsam. így szívtam magamba Párizs képét, a maga teljességében, hogy most, 32 év után , amikor az emlékezet rakétáján odarepülve, újból ott fent, a torony tetején képzelem magam, megint kirajzolódjék elém mérhetetlen arányaiban, lenyűgöző szépségében. Hét-tíz napot töltöttem Párizsban. Nehéz lenne megállapítanom, mi fogott meg legjobban benne. A csodálatosan szép arányú épületek-e, mint amilyen a nyomasztó méretű Notre-Dame, vagy az ó-görög templom külsejű, oszlopsorokkal körülvett Madelaine, vagy a játékosan könnyed emeletes kis templomocska, a Sainte Chapelle (ennek párját 1960-ban az ún. Zápolya-kápolnában fedeztük fel a Felvidéken)? Vagy a múzeumok csodálatosan gazdag anyaga, a Louvre fenségesen szép, méltóságteljes Aphrodité-ja, az istennő, amint nyugodtan és megközelíthetetlenül néz el a világ felett, vagy Leonardo da Vinci Mona Lisá-ja, ez a talányos mosolyú, modem nő, aki titkokat sejtet és tiltott örömet ígér? Vagy a restaurant-ok, a bistró-k, a kávéházak Párizsa, az a tipikus francia élet, ami bennük megnyilvánul? Nem tudom. Csak annyit tudok, észre sem vettem s tovarepült az idő. Napjaim programja nagyjából azonos volt. A délelőttök múzeumlátogatással teltek el. 12-kor kezdődött az ebéd. Tudatosan használtam ezt a kifejezést - "kezdődött" -, mert bármilyen egyszerű kis helyre mentem is - márpedig nekem csak ilyenre tellett -, a franciáknak ez a szent étkezése pontosan 12-kor kezdődött és egy-másfél óráig tartott. Ha az ember kicsit is késett, bizony éhen maradt. A Qurartier Latin olcsó restaurant-jaiban a mi menürendszerünkhöz hasonlóan akkoriban ún. "prix fixe"-es ebédeket adtak 6-8 franc egységárért. A francia ízlésnek megfelelően ezeknek az öt-hat jelentéktelen fogásból álló ebédeknek még a negyedliter vörösbor is természetszerű velejárója volt. Különösen azt élveztem bennük, hogy sohasem tudtam, mit sejtetnek az étlap hangzatos elnevezései. így azután rendszerint nem azt kaptam, amit vártam, hanem vagy ezt, vagy azt, kis olajbogyós kolbász-mütyürkéket, salátás hidegfelvágottat, vagy valami sült tengeri szörnyeteget. Legjobban egy ropogósra sült halfélének, a "sole frite"-nek örültem s a "crevette" nevű, egészen apró tengeri ráknak. Ha az ember megtanulta ezeknek a pirinyó kis héjas állatoknak törékeny páncélzatukból való kibontását, bő kárpótlást talált a mogyorótisztítás-szerű babramunkáért a bennük rejlő ízes falatokban. Ebéd után, míg a nap legerőteljesebben sütött, szállodai szobámban újságot olvastam. Az ismeretlen szavakat, kifejezéseket gondosan kiírtam s azon nyomban meg is tanultam. Nagy örömömre szolgált, hogy napról-napra többet értettem meg a párizsiak hadaró beszédéből. Estefelé vagy városnézés következett, barangolás hol ebben, hol abban a városrészben, vagy kiültem valamelyik kis kávéháznak járdára kitelepített utcai részére s élveztem az utca változatos, színes képét. Szinte egyenletes időközökben arab utcai árusok zavartak meg abban az édes, passzív élvezetemben, hogy igenis én most Párizsban vagyok, ennek a városnak levegőjét szívom, életét élem, amint vállukra vetett népi szőtteseiket vagy prémjeiket kínálgatták. Esténként legtöbbször színházba mentünk Szegő (Gyergyai) Bercivel. A Comédie Fran^aise már a nézőtérre való bemenetelnél is meglepetéssel szolgált. A színházi alkalmazott ugyanis, amikor helyünkhöz vezetett, markát tartotta. Ott ezért a szolgáltatásért is borravaló járt. Az előadás kezdetét sem gongütés jelezte, hanem a padozatnak bottal való háromszori megkopogtatása. Amikor a függöny szétnyílt s Corneille, Racine vagy valamilyen más francia klasszikus darabjában a szereplők megszólaltak, nem győztem betelni az élvezettel, hogy ilyen gyönyörűen, dallamosan lehet a franciát beszélni. Nem zavart örömömben a színészek patetikus deklarálása, csak a zenét élveztem, mely beszédjükből áradt. A szünetekben önfeledten néztem a társalgó-terem Voltaire-szobrát, ahogyan arca, 17
